Hirdetés

Nem engedték felszállni a vendégmunkások repülőjáratait Jászvásáron

Archív felvétel •  Fotó: Facebook/IASI Airport

Archív felvétel

Fotó: Facebook/IASI Airport

Cătălin Bulgariu, a jászvásári (Iași) nemzetközi repülőtér igazgatója pénteken bejelentette, törölték azokat a charterjáratokat, amelyek pénteken román vendégmunkásokat szállítottak volna Németországba.

Krónika

2020. április 10., 12:182020. április 10., 12:18

2020. április 10., 12:402020. április 10., 12:40

Az első gépnek 13 órakor kellett volna felszállnia Baden-Baden felé, a második pedig fél órával később indult volna Nürnbergbe.

Amint arról helyszíni riportunkban beszámoltunk, csütörtökön több ezer, németországi idénymunkára induló ember zsúfolódott össze Kolozsvár nemzetközi repülőterén, ahol a rendvédelmi szerveknek kellett felszólítani a kötelező távolság betartására az utasokat. Ez csak részben sikerült, az ügyben bűnvádi eljárás indult. 

Hirdetés

korábban írtuk

Több ezer spárgaszedő „szökött meg” a romániai karanténból németországi idénymunkára
Több ezer spárgaszedő „szökött meg” a romániai karanténból németországi idénymunkára

Több ezer, németországi idénymunkára induló ember zsúfolódott össze Kolozsvár repülőterén, ahol a rendvédelmi szerveknek kellett felszólítani a kötelező távolság betartására az utasokat. Ez csak részben sikerült, az ügyben bűnvádi eljárás indult.

Ludovic Orban kormányfő csütörtökön este azt nyilatkozta, a kolozsvári repülőtér igazgatója nem tájékoztatta a hatóságokat a kétezer szezonmunkás indulásáról, ezért nem tudták meghozni a szükséges intézkedéseket. Egyébként a miniszterelnök szerint csütörtökön 13 járat indulása volt betervezve Kolozsvárról, és tudomása szerint nem tesztelték koronavírusra a külföldre induló idénymunkásokat.

korábban írtuk

FRISSÍTVE – Jóváhagyták a romániai spárgaszedőket Németországba szállító charter-járatok felszállását
FRISSÍTVE – Jóváhagyták a romániai spárgaszedőket Németországba szállító charter-járatok felszállását

Feszült hangulat uralkodik a kolozsvári repülőtéren, ahol több száz ember várja pénteken, hogy felszállhasson a Németországba tartó járatokra, amelyeket azonban az egy nappal korábbi fejetlenség miatt a közlekedési minisztérium a földön tart.

A kolozsvári történések nyomán Jászvásáron drasztikus intézkedéseket hoztak. Cătălin Bulgariu reptérigazgató az Agerpres hírügynökségnek pénteken délelőtt elmondta, a Hivatalos Közlönyben hamarosan megjelenik a miniszteri rendelet, miszerint felfüggesztik a pénteki charterjáratokat.

Idézet
Hatályba lépett a katonai rendelet, amelyben az áll, hogy a repülőjáratok indítását engedélyeznie kell a román államnak 48 órával a felszállás előtt, így pénteken és szombaton nem indulnak gépek. 

Jelenleg megpróbálunk egyeztetni a munkaközvetítő cégekkel, hogy vegyék át és vigyék haza az embereket, mert semmiféle repülés nem lesz pénteken” – fogalmazott a jászvásári reptérigazgató. Egyébként Cătălin Bulgariu szerint a pénteki járatok eredetileg csütörtökre voltak betervezve, de elhalasztották az indulást. A jelenlegi helyzetben azonban a pénteki, illetve a szombatra tervezett járatokat is törlik.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Az első negyedévben 223-an haltak meg több mint hatszáz közúti balesetben

Az idei év első három hónapjában 669 közúti baleset történt, amelyek következtében 223 ember vesztette életét, 546-an pedig súlyos sérüléseket szenvedtek – derül ki a román rendőrség szombati közleményéből.

Az első negyedévben 223-an haltak meg több mint hatszáz közúti balesetben
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Felmérés: a válaszadók több mint fele szerint a kormányfőnek le kellene mondania

A válaszadók 58 százaléka úgy véli, hogy Ilie Bolojan miniszterelnöknek le kellene mondania, emellett továbbra is a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a legnagyobb a támogatottsága a politikai pártok közül – derül ki a CURS egy friss felméréséből.

Felmérés: a válaszadók több mint fele szerint a kormányfőnek le kellene mondania
2026. május 02., szombat

Lavina sodort el sízőket a Bucsecs-hegységben, egy férfi életét vesztette

Halálos lavina történt szombaton a Bucsecs-hegységben, a Coștilei‑völgyben. A hegyimentők és a katasztrófavédelem nagy erőkkel vonultak a helyszínre, miután több síelőt is elsodort a lezúduló hótömeg. Egyikük életét vesztette a lavina hógörgetege alatt.

Lavina sodort el sízőket a Bucsecs-hegységben, egy férfi életét vesztette
2026. május 02., szombat

Egy kisvárosnyi személy kapott különnyugdíjat márciusban

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint márciusban 11 928 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 30-cal többnek, mint előző hónapban.

Egy kisvárosnyi személy kapott különnyugdíjat márciusban
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Megsértette a román légteret egy orosz drón, riasztották a vadászgépeket. A külügyminiszter az ENSZT BT-hez fordult

Két F-16-os vadászgép emelkedett a levegőbe péntek éjszaka a fetești-i 86-os légibázisról, miután a hadsereg földi radarjai egy drón rövid ideig tartó behatolását észlelték Románia légterébe Chilia térségében – közölte a Védelmi Minisztérium.

Megsértette a román légteret egy orosz drón, riasztották a vadászgépeket. A külügyminiszter az ENSZT BT-hez fordult
2026. május 01., péntek

Új vonatok rozsdásodnak a pályaudvaron, lépett a közlekedési miniszter

Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.

Új vonatok rozsdásodnak a pályaudvaron, lépett a közlekedési miniszter
2026. május 01., péntek

Șoșoacă mindenkit megfenyegetett, miután kiderült: akár börtönbe is kerülhet

Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali SOS Románia elnöke csütörtök este az Otopeni repülőtéren, Brüsszelből való visszatérése után kijelentette, hogy nem fél a vizsgálattól, miután az Európai Parlament feloldotta mentelmi jogát.

Șoșoacă mindenkit megfenyegetett, miután kiderült: akár börtönbe is kerülhet
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Bányászjárás, Mihály király látogatása: több mint 5000 diplomáciai dokumentumot hoz nyilvánosságra a külügy

Több mint 5 000 diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a külügyminisztérium az 1989 utáni átmenet első éveiből – jelentette be Oana Țoiu külügyminiszter.

Bányászjárás, Mihály király látogatása: több mint 5000 diplomáciai dokumentumot hoz nyilvánosságra a külügy
2026. május 01., péntek

Grindeanu az eddigi koalíciót folytatná, és úgy véli, Bolojan olyan, mint Dragnea

Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.

Grindeanu az eddigi koalíciót folytatná, és úgy véli, Bolojan olyan, mint Dragnea
2026. április 30., csütörtök

Magyarul szólította lemondásra Békési Csabát botrányhős elődje a fogyasztóvédelmi hatóság éléről

Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.

Magyarul szólította lemondásra Békési Csabát botrányhős elődje a fogyasztóvédelmi hatóság éléről
Hirdetés
Hirdetés