
Liviu Dragnea házelnök Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel is tárgyalt Tel-Avivban
Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök szerint „van egy adag antiszemitizmus” abban, ahogyan Klaus Johannis államfő a miniszterelnök és az ő izraeli látogatásával kapcsolatban nyilatkozott.
2018. április 27., 08:392018. április 27., 08:39
2018. április 27., 09:252018. április 27., 09:25
Mint ismert, Johannis azt mondta egy csütörtök délutáni nyilatkozatában, hogy a miniszterelnök és a képviselőház elnöke felhatalmazás nélkül utazott Izraelbe, így csak a kormány, nem pedig Románia nevében tárgyalt az ottani vezetőkkel. Az államfő hozzátette, aggasztja a látogatás körül titkolózás, Liviu Dragnea kapcsán pedig úgy fogalmazott, „ki tudja, milyen titkos megállapodásokat köt ott a zsidókkal”.

Éles szavakkal bírálta a jobboldali Klaus Johannis államfő csütörtökön a Bukarestben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőit, amiért egy „titokban előkészített látogatáson, felhatalmazás nélkül” tárgyalnak Izraelben.
A képviselőházi elnök szerint az államfő nemcsak őt és a miniszterelnököt, hanem az izraeli vezetőket is megsértette, amikor azzal vádolta meg őket, hogy titkos megállapodásokat kötnek romániai hivatalosságokkal.
„Ez elfogadhatatlan. Ugyanakkor van egy íratlan törvény, amelyet eddig mindig betartottak Romániában. Betartotta Băsescu is, és betartottam én is: ahányszor az államfő ellátogatott valahová, ha kérdeztek a témáról – még ha volt is köztünk konfliktus –, én azt mondtam: az elnök Romániát képviseli, Románia érdekében tárgyal. (...) Ő most ezt sem tartotta szem előtt” – idézte Dragneának az Antena 3 televízió műsorában elhangzott szavait az Agerpres hírügynökség.
A képviselőházi elnök rámutatott: ha meghívást kap valahová, nem kell jóváhagyást kérnie az államfőtől a hivatalos látogatáshoz. „Én sosem hallottam, hogy az Európai Tanács ülései előtt ő felhatalmazást kért volna a parlamenttől. Egyeztetett valaha a két házelnökkel vagy a miniszterelnökkel? Mert ott olyan vállalásokat tesz, amelyeket aztán a parlamentnek vagy a kormánynak kell gyakorlatba ültetnie” – mondta Dragnea, hozzátéve, hogy a miniszterelnök izraeli látogatásáról tudomása volt Johannisnak, Dăncilă ugyanis elmondása szerint tájékoztatta őt erről.
Liviu Dragnea megerősítette az Antena 3 műsorában, hogy jó viszonyt ápol az izraeli miniszterelnökkel, ez azonban szerinte nem a saját, hanem az ország érdekeit szolgálja. Hozzátette, legkésőbb júliusban együttes kormányülésre is sor kerül Bukarestben, amelyen „a román gazdaság és Románia fejlődése szempontjából fontos megállapodásokat írnak majd alá".
Klaus Johannis a napokban élesen bírálta a kormány szándékát, hogy áthelyezze Tel-Avivből Jeruzsálembe Románia izraeli nagykövetségét. Az államfő szerint felelősségteljes és megfontolt magatartásra intette a bukaresti kormánykoalíciót, szerinte Románia megsértené a nemzetközi jogot, ha most izraeli nagykövetségének áthelyezéséről döntene.
A kormány zöld jelzést adott a közigazgatási reformnak: sürgősségi rendelettel indítják el az állami apparátus átszervezését, amely létszámcsökkentést irányoz elő az indokolatlan álláshelyeken, és átalakítja a központi–helyi hatáskörök rendszerét.
Következő ülésén a kormány sürgősségi rendeletet fogad el a helyi adók felülvizsgálatáról - számolt be kedden az RFI-nek adott nyilatkozatában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) újabb első- és másodfokú riasztásokat adott ki havazás és hóviharok miatt az ország több régiójában.
Élő adásban tépte szét doktori diplomáját Cristian Preda politológus, volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék tervezett csökkentése miatt.
A súrlódások ellenére jobb a koalíciós kormányzás, mint az egypárti, az emberek megbánnák, ha 2028-ban egypárti kormány alakulna – vélekedik Kelemen Hunor RMDSZ.-elnök.
A romániai polgárok többsége nem hisz abban, hogy még idén véget érhet az ukrajnai háború – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.
A kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok képviselői egy intézkedéscsomagról állapodtak meg, amely többek között 25 százalékos adócsökkentést irányoz elő a 100 évnél régebbi épületek esetében, illetve 15%-os csökkentést az 50 és 100 év közötti épületeknél.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
szóljon hozzá!