
Fotó: Presidency.ro
Jó esélyei vannak Klaus Iohannis román elnöknek, hogy elnyerje a NATO főtitkári tisztségét, mivel komoly a támogatottsága az Egyesült Államokban – jelentette ki Andrei Muraru, Románia washingtoni nagykövete.
2022. július 13., 19:362022. július 13., 19:36
A diplomata kedden este a Profit News Tv-nek nyilatkozva arról beszélt: arra, hogy Iohannis megkaphatja-e a tisztséget, az amerikai kongresszusban és az adminisztrációban kell keresni a választ. Rámutatott ugyanakkor: Iohannist Washingtonban mindig stabilizáló tényezőként tekintették, ennek jele az is, hogy Donald Trump elnöksége idején ő volt az első európai vezető, akit meghívtak Washingtonba.
Ennek nyomán a nagykövet szerint nagy az esélye annak, hogy Iohannis „masszív támogatást” élvezzen az Egyesült Államok részéről.
Mint arról beszámoltunk, Iohannisnak számos értesülés szerint jelentősek az esélyei, hogy jövőre, amikor Jens Stoltenberg főtitkár mandátuma lejár, ő kövesse a NATO élén. Ez esetben viszont előre hozott államfőválasztást kellene kiírni, hiszen Iohannis elnöki mandátuma csak 2024-ben jár le. Iohannisnak az értesülések szerint olyan vetélytársai lehetnek, mint Theresa May volt brit miniszterelnök, Mark Rutte holland kormányfő, Kaja Kallas észt miniszterelnök vagy Federica Mogherini, az EU volt külügyi főképviselője. A végső szót minden bizonnyal az Egyesült Államok mondja ki, ezért sajtóértesülések szerint Klaus Iohannis Washingtonba készül, hogy saját maga mellett lobbizzon.

Harcba szállhat az államfői tisztségért Mircea Geoană, a NATO főtitkár-helyettese, volt szociáldemokrata pártelnök egyes értesülések szerint. Hamarosan létre is jön egy támogatói csoport, amely a választási kampányának témáit állítja majd össze.
Fontos, hogy a NATO megerősítse jelenlétét, a légi és tengeri drónok elleni képességeit Romániában – hangsúlyozta a Nicușor Dan elnök szerdán.
A barnamedve európai uniós védettségének rugalmasabbá tételét kezdeményezi az Európai Bizottságnál Tánczos Barna megbízott mezőgazdasági miniszter annak érdekében, hogy Románia hatékonyabban tudjon fellépni az emberélet és a mezőgazdaság védelmében.
Rövid, kétperces sajtónyilatkozatban szólította felelősségteljes magatartásra a parlamenti pártokat szerdán Nicușor Dan államfő.
Jelentős szervezeti átalakításra készül az Országos Adóhatóság (ANAF), amelynek célja az adóelkerülés hatékonyabb felderítése, az adóbeszedés javítása és a kockázatosnak minősített adózók célzott ellenőrzése.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Az államreformmal, illetve a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdések is felmerültek a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac és Zakariás Zoltán parlamenti képviselő kedd esti egyeztetésén.
Nicușor Dan államfő ismét a korábbi kormánykoalíció pártjaiból álló kormányt szeretne egy technokrata miniszterelnök irányításával, ha az Eugen Tomac alakította kormány nem kap bizalmat a parlamentben – közölte több bukaresti sajtóorgánum.
Egy szakértői kormány „a parlamenti demokrácia háttérbe szorítását jelenti, ami nem helyes” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Cáfolta Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
1 hozzászólás