Hirdetés

Maximális FORDulatszámon pörög a Fomco Truck Service Pr-cikk

•  Fotó: Berszán István

Fotó: Berszán István

Szállításügyi szakemberekkel, politikai elöljárókkal és a Fomco cégcsoport alkalmazottjaival telt meg november 10-én, délben a maroskeresztúri Fomco Truck Service épülete és környéke. Fontos nap volt ez a Maros megyei vállalkozás számára, hiszen az IVECO után immár a Ford Trucks teherautóinak is hivatalos szervizpartnere lett.

2022. november 15., 18:332022. november 15., 18:33

2022. november 16., 15:292022. november 16., 15:29

Széles mosollyal és pezsgővel várta vendégeit a Fomco Truck Service vezetősége a csütörtök déli avatóünnepségen a vállalkozás udvarán, ahol az érintettek mellett fontos politikai szereplők is tiszteletüket tették: Maroskeresztúr polgármestere, Kovács Edit mellett a megyei tanács elnöke, Péter Ferenc is ellátogatott a megnyitóra.

A pezsgők behűtve várták a vendégeket •  Fotó: Berszán István Galéria

A pezsgők behűtve várták a vendégeket

Fotó: Berszán István

Az összegyűlteket a cég ügyvezető igazgatója, Csizmadia Róbert köszöntötte, majd

a hűvös időre való tekintettel egyből az ünnepélyes szalagvágásra invitálta a tulajdonosi és a politikai kört.

A szalagvágás pillanatai •  Fotó: Berszán István Galéria

A szalagvágás pillanatai

Fotó: Berszán István

•  Fotó: Berszán István Galéria

Fotó: Berszán István

•  Fotó: Berszán István Galéria

Fotó: Berszán István

A hangulatos ünnepi momentum után egy melegebb helyre, a Fomco Truck Service előadótermébe hívták az összegyűlteket, ahol aztán kezdetét vette a hivatalos ceremónia.

A meghívottakat Nyulas Judit tulajdonos köszöntötte, aki mind a mai napig tisztán emlékszik a kamionszerviz 2010-es maroskeresztúri nyitására. Fontos mérföldkőnek tartja ugyanakkor a 2020-as IVECO-partnerséget, ám ez a mostani véleménye szerint további lehetőségeket nyit a vállalkozás számára.

Idézet
A Fomco Truck Service csapatának nevében üzenem, hogy minőségi szolgáltatást fogunk nyújtani, és méltóak leszünk a bizalomra

– mondta el beszédében Nyulas Judit, aki kitartó és eredményes munkájáért külön köszönetet mondott Csizmadia Róbert ügyvezetőnek.

Ezt követően Kovács Edit vette át a szót, aki egyszerűen csak Fomco-családként aposztrofálja a maroskeresztúri cég tagjait.

Idézet
A Fomco az egyik legprosperálóbb vállalkozás a községben, amely a gazdaság fellendítése mellett az embereknek munkalehetőséget biztosít a településen

– méltatta a teljes vállalatcsoportot a polgármester, akik a teherautóipar csínja-bínja mellett a napkollektorok tervezésében és szerelésében, valamint az ingatlanépítésben is jeleskednek az elmúlt években.

Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke szerint az egész régiónak fontos volt ez a megvalósítás, hiszen

úgy a Fomco, mint a FORD Trucks márkanevek hitelességet és minőséget biztosítanak.

„Különleges partnerség ez Maros megyének, hiszen az ilyen megvalósítások révén fejlődünk. Éppen ezért itt szeretném felajánlani a megye mindenkori segítségét önöknek” – biztosította támogatásáról a teherautószervizt a politikai elöljáró. Ezt követően Csimadia Róbert vette át a szót, aki a 2004-es marosszentgyörgyi indulás időszakát idézte fel:

ekkor még csak tachográfok forgalmazásával foglalkoztak, de folyamatosan bővültek, mígnem 2010-ben jelen telephelyen megnyitották az első szervizüket.

„Emlékszem, hogy ekkor mindössze négy javítósorunk és egy időszakos műszaki vizsgáztatóhelységünk volt.

Idézet
Néhány évvel később további öt szerelősorral bővültünk, majd felépítettünk egy teljesen új épületet: ebben tíz dupla javítósor, két műszaki vizsgáztatósor, három gumiszerviz, illetve egy kamionmosó áll a kliensek rendelkezésére

– ismertette az egybegyűlteknek a szerelőműhelyek történetét és felszereltségét az ügyvezető igazgató, aki ismerve a vezetőséget további fejlesztésekre és bővítésekre számít a jövőben. Végül a FORD Trucks Románia vezérigazgatója, Stefano Albarosa mondott beszédet, aki szerint

az itt létrejött eredményeket nagyon könnyű volt megvalósítani, hiszen a Fomco esetében egy igazán profi és rugalmas partnert ismertek meg.

„A Fomco kiemelkedő eredményeket ért el az elmúlt években, így egyértelmű volt, hogy együtt akarunk velük dolgozni” – méltatta a 267. európai FORD Truck szerviz létrehozását a neve ellenére románul tökéletesen beszélő menedzser.

Csizmadia Róbert és Nyulas Judit emlékplakettet vehetett át a Ford Trucks vezérigazgatójától •  Fotó: Berszán István Galéria

Csizmadia Róbert és Nyulas Judit emlékplakettet vehetett át a Ford Trucks vezérigazgatójától

Fotó: Berszán István

•  Fotó: Berszán István Galéria

Fotó: Berszán István

Portálunk a vezérigazgatótól ugyanakkor azt is megtudta, hogy a világon összesen mindössze 344 ilyen szervizzel lehet találkozni, így a Maros megyei megvalósítás még nagyobb értéket képvisel a régió számára. A FORD képviselői azt is elárulták, hogy

a cserealkatrészeket Törökországból, Lengyelországból és Németországból szerzik be a partnerszervizek számára, ugyanakkor a FORD Trucks immár a negyedik leggyakoribb teherautómárka Romániában

– a statisztikai adatok pedig azt mutatják, hogy hamarosan a dobogóra is felférnek majd.

A protokoll után a kötetlen beszélgetésé és a falatozásé volt a főszerep •  Fotó: Berszán István Galéria

A protokoll után a kötetlen beszélgetésé és a falatozásé volt a főszerep

Fotó: Berszán István

Az ünnepélyes ceremóniát követően svédasztalos ebédre hívták a vendégeket, akik néhány finom falat után meglátogathatták a szervizsort, ahol immár hivatalos engedéllyel is javíthatnak, csinosíthatnak FORD Trucks teherautókat. Bízunk benne, hogy minél többen igénybe veszik ezt a szolgáltaltatást, hiszen az ott töltött bő egy óra alatt meggyőztek minket arról, hogy színvonalas és profi munka folyik a Fomco Truck Servicenél.

(X – fizetett hirdetés)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Buzoianu a medvetámadásokról: nem minden önkormányzat rendeli el a veszélyes nagyvadak azonnali kilövését

Nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely – a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve – lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését – jelentette ki kedden Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Buzoianu a medvetámadásokról: nem minden önkormányzat rendeli el a veszélyes nagyvadak azonnali kilövését
2026. június 09., kedd

Călin Georgescu: a román nemzet jövője forog kockán

Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető tagjait”, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen és kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.

Călin Georgescu: a román nemzet jövője forog kockán
2026. június 09., kedd

Japánsztrájk az egészségügyben a készülő bértörvény miatt

Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.

Japánsztrájk az egészségügyben a készülő bértörvény miatt
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kelemen: az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz a Tomac-kormánynak, nem vagyunk politikai mazochisták

Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Kelemen: az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz a Tomac-kormánynak, nem vagyunk politikai mazochisták
2026. június 09., kedd

Simion azt firtatja, mennyire támogatják az emberek Nicușor Dan hivatalból való felfüggesztését

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.

Simion azt firtatja, mennyire támogatják az emberek Nicușor Dan hivatalból való felfüggesztését
2026. június 09., kedd

Volt miniszterelnök a Tomac-kormányról: már a parlamenti választás eredményét is érvénytelenítik

Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.

Volt miniszterelnök a Tomac-kormányról: már a parlamenti választás eredményét is érvénytelenítik
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Tomac elárulta tervezett kormánya néhány tagjának nevét, bár kétséges, hogy bizalmat kapnak a parlamentben

Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.

Tomac elárulta tervezett kormánya néhány tagjának nevét, bár kétséges, hogy bizalmat kapnak a parlamentben
2026. június 08., hétfő

Kormányalakítás: a PSD nemet mond az adóemelésre és a bércsökkentésre

Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.

Kormányalakítás: a PSD nemet mond az adóemelésre és a bércsökkentésre
2026. június 08., hétfő

FRISSÍTVE – Tomac bízik az USR-ben, Fritz szerint erre kevés az esély

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.

FRISSÍTVE – Tomac bízik az USR-ben, Fritz szerint erre kevés az esély
Hirdetés
Hirdetés