Lyukas szövet a diák tarisznyájában

Tegnap kezdődött a nyolcadikosok kisérettségije, jövő héten esedékes a „nagy” érettségi írásbeli szakasza, így ezekben a hetekben a vizsgázók egy része igyekszik sebtében, tűzoltásszerűen pótolni a hiányosságokat. Az ilyen utolsó pillanatban történő tanulásból aztán nyilván nem sok minden marad meg a memóriában, a megmérettetés után úgy elszállnak az információk, mintha a szél fújná el őket.

Természetes, hogy a kamaszok, végzős ifjak közül nem mindenki hangyaszorgalmú, így szép számmal akadnak, akik nem tesznek meg mindent a siker érdekében. De hát valljuk be, így vannak a szorgalommal a felnőttek is – nem kell ezt szépíteni, sem mindenkitől elvárni a maximális igyekezetet. Azonban nem róható kizárólag az egyéni lustaság, szorgalomhiány kontójára, hogy mekkora lyukak keletkeznek a diákok tudásában az iskolaévek alatt, mert bizony sok egyéb tényező is meghatározza, hogy felkészülten, avagy felkészületlenül ül be a diák a megmérettetésre.

A romániai oktatási rendszert, a követelményeket, a tananyag mennyiségét és milyenségét, a vizsgatételeket okolni szerfölött megszokott dolog, már fel sem tűnik, ha ezt teszi valaki – bár a legtöbb esetben nem alaptalanul történik. Az is előfordul, hogy a diákok és szülők a pedagógusokat hibáztatják, hogy nem tesznek meg mindent a gyerekek felkészítése érdekében. Hiszen valóban nem ritka, hogy csak a vizsga előtt pár héttel igyekszik a tanár pótolni, pongyola kifejezéssel élve „leadni” azt a tananyagot, amit év közben kellett volna. És akadnak esetek, amikor az adott tanintézetet okolják a diákok amiatt, hogy csak büszkélkedni akar a jó statisztikákkal, a saját imázsát szereti fényezni, de valójában nem készíti fel alaposan a vizsgázókat, hidegen hagyja, hogy mivel maradnak a diákok.

Pedig alapvetően a tanároktól, tanintézetektől lenne elvárható, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hiszen hosszú évekig rájuk volt bízva a diákok felkészítése, mondhatni ez a hivatásuk, erre „esküdtek fel”, ezért kapják a fizetésüket, és tulajdonképpen ez lenne az iskolák létjogosultsága. Viszont sajnos nem ritka, hogy mégsem ez történik. Sok gyereknek magántanárhoz kell járnia, hogy elfogadhatóan teljesítsen, a szülőnek pedig mélyen a zsebébe kell nyúlnia...

Az senki előtt nem titok, hogy az iskolai oktatás nem nyújt koherens, összefüggő tudást, és érdemben nem segít megkeresni a diákoknak a világban kínálkozó összefüggéseket. Például történelmi tudásuk elválik a földrajzi ismeretektől, holott a kettő nem választható el egymástól, az irodalom és történelem közt csak kevésszer teremtenek kapcsolatot a tanórákon, holott kézenfekvő lenne, és lehetne még sorolni. Így laza szerkezetű, széthulló információnyalábokat kap a diák, a tudás esetlegesen összefércelt, lyukakkal teli szövetét. Ezzel feltarisznyálva indul a megmérettetésekre, és ha azokon túljut, akkor
tovább, tovább...