
A Johannis családot hivatali visszaéléssel, okirathamisítással, pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsították
Fotó: Gálna Zoltán
Lezárta az eljárást a legfőbb ügyészség abban az ügyben, amelyben Klaus Johannis államfő családját egy portál állítása nyomán azzal gyanúsították, hogy egy törvénytelenül megszerzett ingatlan bérbeadása miatt több mint 300 000 euróval tartozik az államnak, és megtagadja az összeg kifizetését.
2020. február 12., 18:122020. február 12., 18:12
Az ügyészek tájékoztatása szerint az ügyet a büntetőeljárási törvénykönyv 16. cikkelye alapján zárták le, azzal az indokkal, hogy a feltételezett tetteket már más dossziék kapcsán kivizsgálták, és ezeket is lezárták. A feljelentő a Răzvan Savaliuc újságíró által képviselt Jurindex Media Kft. volt, amely a Lumeajustitiei.ro portált is működteti.
A feljelentés Klaus Johannis államfő, ennek felesége, Carmen Johannis, illetve Radu Gabriel Bucşă közjegyző ellen irányult, akiket többek között hivatali visszaéléssel, okirathamisítással, pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsítottak.
2015-ben a brassói táblabíróság jogerős ítélettel megsemmisítette egy Klaus Johannis által birtokolt nagyszebeni ingatlan adásvételi szerződését. A bírák azzal érveltek, hogy a Johannis által vásárolt ingatlan az állam tulajdona, mivel a volt tulajdonosnak egyetlen törvényes örököse sem volt.
A feljelentést eredetileg az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályon (DNA) tették, ám az elhárította az illetékességet, így a gyulafehérvári ítélőtáblához, utóbb pedig a legfőbb ügyészségre került. Carmen Johannist, az államfő feleségét 2019 februárjában hallgatták ki az ügyben.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
1 hozzászólás