Hirdetés

Közel harminc személyt hallgattak ki eddig a bukaresti robbanás ügyében

robbanás

Bármikor összedőlhet a robbanásban megrongálódott épület

Fotó: Meteoplus/Facebook

A bukaresti rendőrség bűnügyi osztályának vezetője, Gheorghe Cristian szombaton a sajtónak elmondta, hogy eddig közel 30 személyt hallgattak ki a pénteki fővárosi tömbházrobbanás ügyében. Stelian Bujduveanu ügyvivő bukaresti főpolgármester szerint a robbanás károsultjai közül senkit sem hagynak az utcán.

Krónika

2025. október 18., 20:022025. október 18., 20:02

Tájékoztatása szerint lakókat, szemtanúkat, magáncégek és állami intézmények alkalmazottjait hallgatták ki. A helyszínelés folyamatban van. „Nagyon fontos, hogy (...) pontosan lássuk, hol volt a robbanás epicentruma, mi okozhatta, és miért volt olyan nagy erejű, mert kétségtelenül hatalmas robbanásról van szó” – magyarázta.

Gheorghe Cristian hozzátette, hogy a helyszínelés várhatóan elhúzódik, mert az épület szerkezete súlyosan megrongálódott. „Felkérjük az építkezési felügyelőséget, állapítsa meg, hogy mennyire stabil jelenleg a tömbház, és azután kezdjük el a robbanás közvetlen helyszínének vizsgálatát” – részletezte. A rendőrtiszt elmondta azt is, hogy nyomozók feltételezése szerint a robbanást egyelőre nem tisztázott ok – műszaki meghibásodás vagy emberi beavatkozás – idézhette elő.

Hirdetés

Alexandru Poroșanu, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatóhelyettese szombaton arról tájékoztatott, hogy a robbanás következtében három nőt vesztette életét, közülük kettőnek az azonosítása – DNS-vizsgálatok alapján – még folyamatban van.

A főfelügyelő közlése szerint a kriminalisztikai szakértők már pénteken helyszíni felvételeket – drónfotókat is – készítettek és mintákat gyűjtöttek a robbanás okának megállapítására, de egyelőre nem jutottak be a detonáció által közvetlenül érintett területre.

Elmondta azt is, hogy nem volt zárópecsét gázmérőórán, amikor az intézet munkatársai a helyszínre érkeztek. „Nem tudjuk, mi történt a zárópecsétel, de ki fogjuk vizsgálni. A mérőóra a háztömb külső falán van, bárki nagyon könnyen hozzáférhet” – magyarázta a felügyelő.

Mint arról beszámoltunk, péntek reggel egy bukaresti 5. kerületi nyolcemeletes tömbházban történt óriási erejű robbanás gázfelhalmozódás miatt, az épület két szintje teljesen lakhatatlanná vált.

Hárman életüket vesztették – köztük egy várandós nő –, húszan megsérültek, közülük 15 személyt utaltak kórházba.

Egy közeli iskola is megrongálódott a robbanás erejétől, több diákot és pedagógust a helyszínen kellett ellátni a betört ablakok szilánkjai által okozott sérülések miatt. Mintegy 500-an vesztették el otthonukat, a tömbházat pedig bizonyára le kell bontani. A gázszolgáltató szerint előző nap elzárták és lepecsételték a csapot gázszivárgás miatt, de azt valaki illetéktelenül ismét megnyitotta.

korábban írtuk

Óriási robbanás egy bukaresti panelházban, két emelet szinte teljesen megsemmisült, többen meghaltak
Óriási robbanás egy bukaresti panelházban, két emelet szinte teljesen megsemmisült, többen meghaltak

Hatalmas robbanás történt pénteken reggel egy nyolcemeletes bukaresti panelházban, a detonációban két emelet szinte teljesen összeomlott.

Nem hagyják az utcán a robbanás károsultjait

Stelian Bujduveanu ügyvivő bukaresti főpolgármester szombaton bejelentette, hogy a hotelekben elszállásolt lakók számára hétfőtől lakást biztosít a főváros önkormányzata.

Hozzátette, hogy nincs információja arról, hogy az érintett tömbházban hány tulajdonos rendelkezett lakásbiztosítással, de az embereket nem hagyják az utcán.

A főpolgármesteri hivatal pedig a prefektúrával és az összes illetékes hatósággal együtt a lehető leghamarabb dönteni fog arról, hogy az épületben keletkezett károk függvényében megerősítik, vagy újraépítik a tömbházat.

Beszámolt arról is, hogy a tömbház lakói rendőrök kíséretében elkezdtek visszatérni otthonaikba, hogy magukhoz vegyék az irataikat és ruháikat, kivéve azokat, akik abban a lépcsőházban laktak, amelyben a robbanás történt. Utóbbiak számára a főpolgármesteri hivatal új személyazonosító igazolványokat készít. „Az érintett lépcsőházba nem lehet bemenni, mert bármikor összeomolhat” – mondta Bujduveanu.

korábban írtuk

Bukaresti robbanás: az elnök szerint felelniük kell mindazoknak, akik tudtak a hibáról, de nem léptek
Bukaresti robbanás: az elnök szerint felelniük kell mindazoknak, akik tudtak a hibáról, de nem léptek

Az előzetes információk szerint elkerülhető lett volna a bukaresti tömbházrobbanás – közölte péntek este Nicușor Dan államfő. Az elnök szerint felelniük kell mindazoknak, akik tudtak a földgázhálózat meghibásodásáról, de nem tettek semmit.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 04., csütörtök

Kötelező és fakultatív házi feladatok is lesznek az új rendelet hatályba lépése után

Daniel David oktatási miniszter csütörtökön bejelentette, hogy pénteken aláírja az iskolai házi feladatokról szóló rendeletet.

Kötelező és fakultatív házi feladatok is lesznek az új rendelet hatályba lépése után
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Cáfolja a belügy, hogy az emberek totális nyomon követését szolgálja a közúti megfigyelőrendszer

Cáfolta csütörtökön a belügyminisztérium a közúti forgalomra és a nyilvános helyekre kiterjedő megfigyelőrendszer működésbe hozásáról szóló információkat.

Cáfolja a belügy, hogy az emberek totális nyomon követését szolgálja a közúti megfigyelőrendszer
2025. december 04., csütörtök

Tánczos: távozniuk kell a vízügyi botrány felelőseinek, egyre több hozzá nem értő személy kerül vezető pozícióba

Egyre több helyen kerülnek vezető pozícióba hozzá nem értő személyek, a dél-romániai vízügyi botrány felelőseinek távozniuk kell tisztségükből – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Tánczos: távozniuk kell a vízügyi botrány felelőseinek, egyre több hozzá nem értő személy kerül vezető pozícióba
2025. december 04., csütörtök

Környezetvédelmi tárca: nem tudtunk arról, hogy vízhiányt okozhat a dél-romániai víztározó karbantartása

Cáfolta szerdán a környezetvédelmi minisztérium azokat a kijelentéseket, amelyek szerint a tárca képviselői tudtak arról, hogy a lakosság vezetékes víz nélkül maradhat a Paltinu gátnál végzett munkálatok miatt.

Környezetvédelmi tárca: nem tudtunk arról, hogy vízhiányt okozhat a dél-romániai víztározó karbantartása
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Bizalmatlansági indítvány: a kormány összekeveri a megszorításokat a hatékonysággal

Az Ilie Bolojan vezette progresszív kormány képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást és a közigazgatást, ezért a kabinetnek le kell mondania – áll a bizalmatlansági indítványban.

Bizalmatlansági indítvány: a kormány összekeveri a megszorításokat a hatékonysággal
2025. december 04., csütörtök

Az ország számos vidékén felélénkül a szél

Krassó-Szörény megyére narancssárga, Hunyad, Fehér és Szeben megyére pedig sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható erős szél miatt.

Az ország számos vidékén felélénkül a szél
Az ország számos vidékén felélénkül a szél
2025. december 04., csütörtök

Az ország számos vidékén felélénkül a szél

2025. december 04., csütörtök

Nicușor Dan: Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak

Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak – jelentette ki Nicușor Dan államfő az uniós tagállamok Bukarestbe akkreditált nagyköveteivel tartott találkozón.

Nicușor Dan: Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Speciális tengeri műveletekre is alkalmas török hadihajót vásárol Románia

Megkötötte a szerződést egy korvett vásárlásáról a román kormány és a török ASFAT. A hadihajó beszerzéséről szóló dokumentumot december 3-án a román védelmi minisztérium bukaresti székhelyén írták alá.

Speciális tengeri műveletekre is alkalmas török hadihajót vásárol Románia
2025. december 03., szerda

Nicușor Dan magyarázza a veterán kitüntetését, bírálói történelemhamisítással vádolják

A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakártők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Nicușor Dan magyarázza a veterán kitüntetését, bírálói történelemhamisítással vádolják
2025. december 03., szerda

„Sea Baby”-t fogtak a román katonai búvárok

A román haditengerészet katonai búvárai megsemmisítettek szerdán egy tengeri drónt, amelyik veszélyeztette a Fekete-tengeri hajózást – közölte szerdán a védelmi minisztérium.

„Sea Baby”-t fogtak a román katonai búvárok
Hirdetés
Hirdetés