
Fotó: Látványterv
A bukaresti holokausztmúzeum létrehozásának műszaki-pénzügyi terveiről fogadott el határozatot csütörtöki ülésén a Ciolacu-kormány.
2023. november 17., 10:082023. november 17., 10:08
Az intézményt Bukarest belvárosában, a Banloc-Goodrich gumiabroncsokat gyártó társaság 1943-46 között épült – jelenleg állami tulajdonban lévő, ám évek óta üresen álló, lepusztult – egykori székházában rendezik be, mintegy tízezer négyzetméternyi területen.
Fotó: Látványterv
Marcel Ciolacu miniszterelnök a kormányülés elején azt mondta: örül, hogy az általa vezetett kabinetnek a „kultúrára is sikerül időt szakítania”. Úgy értékelte, hogy a bukaresti holokausztmúzeum megvalósítása nemcsak jelentős kulturális mérföldkő lesz, hanem a bukaresti Victoriei sugárút is visszakapja ezáltal egy „építészeti gyöngyszemét”. Kiemelte:
Mint ismeretes, a parlament 2019-ben fogadott el törvényt a Zsidók és a Holokauszt Nemzeti Történeti Múzeumának megalapításáról, és azt ünnepélyes külsőségek közepette, a holokauszt romániai emléknapja – a bukovinai deportálások kezdetének évfordulója – alkalmából hirdette ki Klaus Iohannis államfő a zsidó hitközség, illetve a román törvényhozás tagjai és a Bukarestben akkreditált külképviseletek vezetői jelenlétében.
Fotó: Látványterv
A bukaresti holokausztmúzeum megtervezésével az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézetet bízták meg. Az intézmény célja a romániai zsidó közösségek történelmének, kultúrájának és hagyományainak megismertetése lesz.
A múzeumban kulturális, oktatási és kutatási célokat szolgáló multifunkcionális médiaközpont is helyet kap.
Fotó: Látványterv
A román állam a NATO-csatlakozás küszöbén, a 2000-es évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány több mint negyedmillió román állampolgárságú zsidót öletett meg az 1941–44-es időszakban. Romániában ekkor alakult meg a holokausztkutató intézet is, október kilencedikét, a bukovinai deportálások kezdetének napját pedig 2004-ben a holokauszt romániai emléknapjává nyilvánították.
A második világháború előtt, az 1930-as népszámláláson 450 ezer zsidót írtak össze az akkor 14,3 millió lakosú Romániában. A holokausztot túlélő romániai zsidók túlnyomó része a kommunizmus és főleg a Ceaușescu-diktatúra idején, illetve közvetlenül utána kivándorolt. A legutóbbi népszámláláson 2378-an vallották magukat zsidónak Romániában.

Az európai uniós helyreállítási alapok felhasználásával hoznak létre holokausztmúzeumot Bukarestben, illetve alakítják ki a kommunizmus áldozatai előtt tisztelgő börtönmúzeumot a Buzău megyei Râmnicu Săraton.

Ion Antonescu marsall díszdoktori címének visszavonásáról döntött szerdai ülésén a Bukaresti Egyetem.
Fontos, hogy a NATO megerősítse jelenlétét, a légi és tengeri drónok elleni képességeit Romániában – hangsúlyozta a Nicușor Dan elnök szerdán.
A barnamedve európai uniós védettségének rugalmasabbá tételét kezdeményezi az Európai Bizottságnál Tánczos Barna megbízott mezőgazdasági miniszter annak érdekében, hogy Románia hatékonyabban tudjon fellépni az emberélet és a mezőgazdaság védelmében.
Rövid, kétperces sajtónyilatkozatban szólította felelősségteljes magatartásra a parlamenti pártokat szerdán Nicușor Dan államfő.
Jelentős szervezeti átalakításra készül az Országos Adóhatóság (ANAF), amelynek célja az adóelkerülés hatékonyabb felderítése, az adóbeszedés javítása és a kockázatosnak minősített adózók célzott ellenőrzése.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Az államreformmal, illetve a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdések is felmerültek a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac és Zakariás Zoltán parlamenti képviselő kedd esti egyeztetésén.
Nicușor Dan államfő ismét a korábbi kormánykoalíció pártjaiból álló kormányt szeretne egy technokrata miniszterelnök irányításával, ha az Eugen Tomac alakította kormány nem kap bizalmat a parlamentben – közölte több bukaresti sajtóorgánum.
Egy szakértői kormány „a parlamenti demokrácia háttérbe szorítását jelenti, ami nem helyes” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Cáfolta Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
szóljon hozzá!