
Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész (archív felvétel)
Fotó: Pna.ro
Nem hajlandó lemondani Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész, miután az alkotmánybíróság kötelezte az államfőt a menesztésére. Eközben az RMDSZ közölte: nem tartja indokoltnak a felfüggesztési eljárást a Kövesi menesztését halogató államfő ellen.
2018. július 08., 16:422018. július 08., 16:42
Nem hajlandó lemondani tisztségéről Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze. Ezt ő maga közölte a hétvégén a G4Media portál kérdésére annak apropóján, hogy az alkotmánybíróság nemrég arra kötelezte Klaus Johannis államfőt: az alkotmánysértés és visszaélés miatt Kövesi menesztését kezdeményező Tudorel Toader igazságügy-miniszter javaslata nyomán menesztenie kell a főügyészt. Kövesi azt is közölte: nem adta át másnak a menedzseri feladatokat.
Mint ismeretes, Klaus Johannis az alkotmánybírósági ítélet kapcsán úgy fogalmazott: az több kérdést vet föl, mint amennyit megválaszol, ezért előbb alaposan át kívánja tanulmányozni. Emellett úgy vélekedett: az
ráadásul figyelmen kívül hagyta a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét ellenőrző Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) álláspontját, amely szerint nem indokolt Kövesi menesztése. Ugyanakkor a CSM állásfoglalása nem kötelező érvényű, csupán konzultatív jellegű.
Emiatt Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke többször is fölvetette, hogy kezdeményezik az államfő felfüggesztését a tisztségéből. Legutóbb éppen csütörtökön beszélt erről, leszögezve: az államfő gúnyt űz az alkotmányból, amikor halogatja Laura Codruţa Kövesi felmentését.
Kérdéses egyébként, hogyan zajlik majd a koalíciós egyeztetés, mivel a Hivatalos Közlöny szerint a kisebbik koalíciós párt, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke, Călin Popescu Tăriceanu a július 9. és 11. közötti időszakra átruházta a szenátus elnöki hatásköreit a felsőház alelnökére, Adrian Ţuţuianu PSD-s szenátorra, mivel nem tartózkodik az országban. Codrin Ştefănescu, a PSD főtitkár-helyettese szerint
Ugyanakkor az RMDSZ ismét jelezte: nem feltétlenül csatlakozna egy ilyen kezdeményezéshez. „Az RMDSZ semmilyen komoly indokot nem lát arra, hogy felfüggesszék a tisztségéből Klaus Johannis államfőt" – jelentette ki Cseke Attila, a szövetség szenátusi frakcióvezetője.
A politikus pénteken a Radio France Internationale (RRFI) rádiónak nyilatkozva arra reagált, hogy Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette: a koalíció komolyan fontolgatja a felfüggesztési eljárás beindítását, a végső döntést pedig a mai koalíciós ülésen hozzák meg. Az indok: Johannis továbbra is halogatja az alkotmánybíróság ítéletének végrehajtását, miszerint az igazságügy-miniszter javaslatára köteles leváltani a tisztségéből a korrupcióellenes ügyészség vezetőjét, aki a miniszter szerint többször is megsértette az alkotmányt, és hivatali visszaélést követett el.
„Nincs tudomásunk hivatalosan a kormánykoalíció ilyen szándékáról, de
– mondta Cseke. Hozzátette ugyanakkor: az alkotmánybíróság ítéleteire mindenkire ugyanúgy kötelezőek.
„A jelenlegi esetben Johannis elnök úrnak döntenie kell, azonban fennáll egy probléma: jogilag nincs szabályozva a határidő, amelyen belül a köztársasági elnöknek kötelessége végrehajtani egy alkotmánybírósági ítéletet. (...) Szerintünk létezik egy ésszerű határidő, amely értelemszerűen nincs rögzítve, de az elnöknek ésszerű határidőn belül döntenie kell – szögezte le Cseke.
Eközben az alkotmánybíróság pénteken közzétette Gianni Buquicchio, az Európa Tanács alkotmányügyi szaktestülete, a Velencei Bizottság elnöke levelét, amelyben a román taláros testület kérdésére leszögezi:
Az alkotmánybíróság azt követően kért állásfoglalást a Velencei Bizottságtól, hogy a Kövesi menesztésére vonatkozó ítéletét követően ellenzéki politikusok azzal vádolták meg: politikai döntést hozott, és az ítélet bojkottálását szorgalmazták.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!