
Florin Cîțu
Fotó: Gov.ro
Csütörtök délután 16 órára hívta össze a román parlament egyesített házbizottsága hétfőn a kétkamarás parlament együttes ülését, amelyen a Florin Cîțu miniszterelnök-jelölt jobbközép kormányának beiktatása ügyében dönt a törvényhozás.
2020. március 09., 18:392020. március 09., 18:39
Az időzítés azzal áll összefüggésben, hogy aznapra várható az alkotmánybíróság döntése az előrehozott választásokról szóló, a baloldali ellenzék és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kifogásolt 26-os számú sürgősségi kormányrendelet ügyében. Az RMDSZ a rendelet hatályon kívül helyezésétől tette függővé, hogy részt vesz-e a bizalmi szavazáson.
Kelemen Hunor korábban úgy értékelte: a november óta kormányon lévő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a párt éléről elnökké választott Klaus Johannis államfő nem tettek le arról, hogy – a kormányalakítási kísérleteik parlamenti elutasítása révén – előrehozott választásokat provokáljanak ki.
Hasonló állásponton van a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) is, de a tavaly ősz óta ellenzékben lévő szociáldemokraták most már nem készülnek arra, hogy távolmaradásukkal akadályozzák a kormányválság megoldását döntésképtelenné téve a parlamentet a bizalmi szavazás napján.
A szociáldemokrata házelnökök arra azonban felkérték Cîțut: csütörtökig jelöljön új minisztereket azok helyére, akiknek a beiktatását nem támogatták a parlamenti szakbizottságok. A régi-új miniszterek „alkalmassági vizsgáján” hét jelöltet utasított el az illetékes szakbizottság baloldali többsége. A szakbizottságok véleménye konzultatív jellegű.
Florin Cîțu miniszterelnök-jelölt a PNL február elején megbuktatott, azóta ügyvezetői hatáskörrel működő egyszínű kormány számára kért ismét bizalmat a román parlamenttől. A kormány beiktatásához a törvényhozók többségének – legalább 233 képviselőnek és szenátornak – a támogatására van szükség. A parlament határozatképességéhez is legalább 233 törvényhozó jelenléte szükséges.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
szóljon hozzá!