Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Hivatalból fegyelmi eljárást indított a Bukaresti Orvosi Kamara a fővárosi Polizu szülészeti klinika emberöléssel gyanúsított nőgyógyásza ellen.
2022. október 07., 15:022022. október 07., 15:02
A központi sajtó értesülései szerint
Az Orvosi Kamara pénteki tájékoztatásában rámutatott, „megengedhetetlen”, ami történt, ha a vádak beigazolódnak. „Mielőtt azonban bármilyen nyilatkozatot tennénk, meg kell várni az illetékes hatóságok vizsgálatának hivatalos eredményét” – nyomatékosították az Agerpres szerint.
Alexandru Rafila egészségügyi minisztert is megkérdezték a témáról pénteken Brassóban. „Nehéz megmagyarázni (az orvos tettét – szerk. megj.) Hihetetlen!” – reagált a tárcavezető. Hozzátette, tudomása szerint több mint három évvel ezelőtti eseményekről van szó, a bűnvádi eljárás folyamatban van, és pénteken az Egészségügyi Felügyelet is vizsgálatot indított a kórháznál.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
szóljon hozzá!