
Még nincs vége. Az alkotmánybíróság nem is vizsgálta a Georgescu ellen benyújtott óvások tartalmát
Nem vizsgálta érdemben az alkotmánybíróság a Călin Georgescu elnökválasztási indulása ellen benyújtott óvásokat szombati ülésén, csupán azt állapította meg, hogy túl korán nyújtották be őket, ezért utasította el a beadványokat.
2025. március 08., 21:272025. március 08., 21:27
Ezt alkotmánybírósági források közölték a News.ro-val a Georgescu indulása elleni óvások elbírálását követően..
„A bíróság nem foglalkozott az ügy érdemi részével, csak eljárási kérdéseket elemzett. A döntés még csak nem is értelmezhető Călin Georgescu szakaszgyőzelmeként, csupán azt jelzi, hogy azok, akik a fellebbezéseket benyújtották, kapkodtak. Meg kellett volna várniuk a BEC (Központi Választási Iroda – szerk. megj.) döntését” – közölték a News.ro-val az alkotmánybírósági források.
Mint megírtuk, Georgescu pénteken adta le az iratokat.

Szombat délután 4 óráig több mint 1200 panasz és óvás érkezett a Központi Választási Irodához (BEC) Călin Georgescu államfőjelöltségével kapcsolatban a májusi elnökválasztáson – közölték a BEC képviselői a <a href="https://hotnews.ro/peste-1-200-de-sesizari-si-contestatii-privind-candidatura-lui-calin-georgescu-depuse-la-biroul-elector
Akár kedvező lesz Călin Georgescu számára BEC döntése, akár nem, biztosan fellebbezések következnek. Ha a BEC engedélyezi Georgescu indulását, akkor vagy azok fellebbeznek, akik már pénteken is megtették, vagy mások. Ha a BEC kizárja Georgescut a versenyből, a döntést maga Călin Georgescu fogja megtámadni.
Az alkotmánybíróságnak tehát újabb óvásokat kell majd elbírálnia a Georgescu-ügyben.
A törvény szerint az alkotmánybíróság „a nyilvántartásba vételtől számított legfeljebb két napon belül” dönt a fellebbezésekről.
Vagyis amint a BEC meghozza a döntését, az alkotmánybíráknak ismét akad majd dolguk Georgescu ügyében.
Mint ismeretes, az alkotmánybíróság december 6-án éppen Georgescu miatt érvénytelenítette az első elnökválasztási forduló eredményét, és úgy döntött, hogy elölről kell kezdeni a teljes választási folyamatot. Határozatát a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), a belügyminisztérium és a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) jelentései alapján hozta meg a testület.

Jelen állás szerint rajthoz állhat a tavalyi érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Georgescu a május 4-ére kiírt megismételt államfő-választáson, miután az alkotmánybíróság szombaton elutasította az indulása ellen benyújtott óváso
A dokumentumokból az derült ki, hogy
A dokumentumok arra is rávilágítottak, hogy egy külföldi állami kiberszereplő beavatkozott a választások lebonyolítását szolgáló távközlési és informatikai rendszerekbe, és
Georgescu egyébként jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, mivel súlyos bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárás zajlik ellene.
Mint arról beszámoltunk, nem hagyhatja el az országot, tájékoztatnia kell a hatóságokat az esetleges lakcímváltozásáról, nem tehet közzé a közösségi oldalakon legionárius, fasiszta, antiszemita, rasszista, idegengyűlölő tartalmakat, jelentkeznie kell az ügyészségen vagy a nyomozási bírónál, ahányszor hívják és nem birtokolhat fegyvert.
A vádhatóság közleménye szerint az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekkel, fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezet létrehozásával, népirtásért elítélt személyek kultuszának népszerűsítésével, a nemzetbiztonságot veszélyeztető hamis információk terjesztésével, hamis nyilatkozattétellel és antiszemita szervezet létrehozásával gyanúsítják.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
szóljon hozzá!