Elfoglalták a bukaresti Victoriei téren tüntetők a Kiseleff utat és az Aviatorilor sétányt, közülük többen leültek a kormányszékhely bejárata elé. A csendőrök könnygázt vetettek be, miután néhány tüntető vizesüvegekkel próbálta dobálni őket.
2018. augusztus 10., 18:052018. augusztus 10., 18:05
2018. augusztus 10., 22:042018. augusztus 10., 22:04
Több mint hatvanezresre duzzadt a bukaresti Victoriei téren tüntető tömeg – számolt be az Agerpres. Újabb dulakodás tört ki a csendőrök és demonstrálók között. Amikor 21 órakor a diaszpórában élők tüntetésén részt vevők egyszerre elkezdtek világítani telefonjukkal, miközben a román himnuszt énekelték, a demonstrálók egy csoportja agresszívan nyilvánult meg, ezért a csendőrök ismét könnygázt vetettek be.
A bukaresti katasztrófavédelem tájékoztatása szerint eddig 172-en szorultak orvosi ellátásra. Kilenc személyt szállítottak kórházba, közülük ketten csendőrök. Korábban a csendőrség Facebook-oldalán figyelmeztetett, hogy erőszakos megnyilvánulásaikról ismert labdarúgó-szurkolók jelentek meg a Victoriei téren, és felhívást intézett a békésen demonstrálókhoz, hogy határolódjanak el tőlük, ne keveredjenek konfliktusba velük.
A közlekedésrendészet és a csendőrség munkatársai elterelik az autós forgalmat. Délután hozzávetőlegesen ezer tüntető volt a bukaresti Victoriei téren
A fővárosi rohammentő-szolgálat illetékese, Bogdan Opriţa szerint a csendőr az alkarján sérült meg, kórházba szállították.
Opriţa arról is tájékoztatott, hogy a tüntetők közül öten lélegeztek be könnygázt. Közülük hárman elutasították az orvosi kivizsgálást, a másik kettőt a helyszínen ellátták.
A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elleni jelszavakat skandáló, Viorica Dăncilă kormányfő és Liviu Dragnea PSD-pártelnök távozását követelő első néhány tucatnyi tüntető már péntek délelőtt megjelent a kormány székháza előtti Victoria téren. Az MTI beszámolója szerint a pénteki demonstráción a szokásosnál feszültebb a hangulat: a tüntetők megpróbálták megközelíteni a kormány épületét, megfékezésük érdekében a csendőrség könnygázt is bevetett.
Az Agerpres szerint bekísértek pénteken a rendőrségre egy 40 éves férfit, aki a csendőrök szerint zavarta a közrendet a bukaresti Victoriei téren zajló tüntetés környékén. A csendőrség közleménye értelmében egy másik személyt is előállítottak péntek délután, mivel spray-festékeket találtak nála. Állítólag korábban figyelmeztették, hogy ezekkel a tárgyakkal nem vehet részt a tüntetésen, mire ő elment, később azonban visszatért.

A nyári szabadságuk idején külföldről hazatérő román vendégmunkások nagyszabású tüntetésre készülnek pénteken a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren a hatalmon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD), Liviu Dragnea pártelnök és Viorica Dăncilă miniszterelnök ellen.
Az MTI beszámolója szerint a közösségi portálokon szerveződött megmozduláshoz a hazai ellenzék hívei is csatlakoztak, a fővárosi demonstrációval egy időben pedig több romániai és nyugat-európai nagyvárosban is szimpátiatüntetések kezdődtek.
A román nemzeti zászlókon kívül számos uniós és tengerentúli ország lobogóját lengetik, és több nyugati nagyváros nevét tartalmazó feliratot tartanak.
A kormányoldal azt hangoztatja, hogy a tüntetőket a jövő évi elnökválasztásra hangoló jobboldali pártok manipulálják, és ők nem képviselik a teljes diaszpórát, amelynek soraiban a PSD-nek is több százezer tagja van.
A hírtelevíziók által megszólaltatott, külföldről hazatért tüntetők elmondták: ki akarták fejezni szolidaritásukat az anyaországban hátrahagyott nemzettársaikkal, hiszen számukra sem érdektelen, mi történik az országban, van-e hová hazatérni, sikerül-e változtatni azokon a közállapotokon, amelyek miatt külföldön keresték boldogulásukat. A tüntetők előrehozott választások megrendezését, a korrupt személyeknek kedvező törvényalkotás leállítását követelik, és a bukaresti „bürokrata, korrupt, haszonleső, kormányzásra alkalmatlan" vezetést teszik felelőssé azért, hogy Romániában nem tudtak érvényesülni.
A Világbank tavaly 3 millió 660 ezerre becsülte a külföldön élő román állampolgárok számát. A legtöbben, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban és Nagy-Britanniában élnek.
A külföldön dolgozó román vendégmunkások az uniós csatlakozás óta eltelt évtizedben csaknem 25 milliárd dollárt küldtek haza banki átutalások révén Romániában hátrahagyott családtagjaiknak, de a készpénzben hazavitt összegeket is hozzáadva – az Eurostat becslése szerint – a román diaszpóra 31,7 milliárd eurót juttatott Romániába a 2007 és 2017 közötti évtizedben.
Az Economica.net gazdasági portál összehasonlításképpen arra emlékeztetett: ez az összeg nagyobb, mint az a 30 milliárd euró, amennyit Románia – saját befizetéseit leszámítva – az Európai Uniótól kapott ebben az időszakban, és csaknem fele annak a 73,5 milliárd eurónyi összegnek, amely közvetlen külföldi befektetésként érkezett az utóbbi évtizedben Romániába.
A többmilliós román diaszpóra korábban is jelét adta, hogy szoros kapcsolatokat ápol az anyaországgal, és nem hagyja hidegen a romániai közélet. A 2016-os parlamenti választásokon több mint százezer román állampolgár voksolt a külképviseleteken, 2014-ben pedig a diaszpórának – a leadott 375 ezer szavazatával és a voksolását akadályozni próbáló hatóságok elleni otthoni PSD-ellenes lázadás révén – meghatározó szerepe volt Klaus Johannis jobboldali államfő megválasztásában.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!