
Fotó: Barabás Ákos
Jövő tanévtől csökken az iskolai tanórák száma – Klaus Johannis államelnök hétfőn hirdette ki a tanügyi törvényt módosító tervezetet, amelynek értelmében az elemi osztályokban 20 átlagosan órára, általános iskolában 25-re (eddig 5.-8. osztályban 26-34 tanórájuk volt a diákoknak) és középiskolában 30-ra csökkentik az óraszámot. Ez azt jelenti, hogy elemiben napi négy, 5-8. osztályban napi öt, középiskolában pedig napi hat órájuk lehet a diákoknak.
2019. november 18., 18:102019. november 18., 18:10
A tanügyi törvényt egy újabb tervezet is módosítja, amely az iskolai bántalmazás, erőszak jelenségét szorítaná vissza. A parlament most másodszor szavazott a tervezetről, ugyanis az óraszám csökkentésére vonatkozó cikkelyt az államelnök januárban visszaküldte, azzal az indoklással, hogy a módosítást nem előzte meg hatástanulmány.
A Krónika által megszólaltatott érintettek szakmaiatlannak tartották az új oktatási miniszter javaslatát, mint lapunknak nyilatkoztak, meglátásuk szerint inkább a tananyagot kellene „szellősíteni”. A tárcavezető a tantárgyak megszüntetésére vonatkozó javaslatát később pontosította, mint mondta, nem biztos, hogy tantárgyakat kell kiiktatni, hanem az oktatás, a tanulás módszereit kellene újra átgondolni.

A Krónika által megszólaltatott érintettek szakszerűtlennek tartják, hogy az új oktatási miniszter tantárgyak kivételével valósítaná meg a törvény által diktált óraszámcsökkentést. Szerintük inkább a tananyagot kellene „szellősíteni”.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!