
Fotó: Veres Nándor
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint a romániai egészségügyi rendszer 7-es és 8-as közötti osztályzatot érdemel, a finanszírozási gondok ellenére azonban „kielégítő szolgáltatásokat” nyújt a pácienseknek.
2023. november 06., 10:012023. november 06., 10:01
2023. november 06., 12:032023. november 06., 12:03
A szaktárcavezető a B1 tévécsatorna egyik vasárnap esti műsorában jelentette ezt ki, hozzátéve azonban, hogy „sok esetben nem az osztályzat számít, hanem a tendencia”, ami ebben az esetben a jó irányba halad.
– idézte a miniszter televíziós nyilatkozatát az Agerpres.
Rafila hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az egészségügyben nagyon fontos a finanszírozás, és véleménye szerint a finanszírozási korlátok ellenére „a romániai egészségügyi rendszer kielégítő szolgáltatásokat nyújt a pácienseknek”.

Kulcsfontosságú a következő hét év, és megváltoztathatja az egészségügyi rendszert a kórházi és járóbeteg-ellátási beruházások és a humánerőforrás-politika tekintetében – jelentette ki Alexandru Rafila egészségügyi miniszter pénteken.
A kormányból frissen kilépett Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) összegyűjtötte a szükséges támogató aláírásokat a parlamentben, amely az Ilie Bolojan vezette kormány megbuktatásához szükséges.
Ilie Bolojan hétfő este azzal vádolta meg a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy felrúgta a közösen kialkudott megállapodásokat, és „szétrobbantotta a kormányzást”.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz szerint a bizalmatlansági indítvány hónapokig tartó politikai instabilitást és újabb dráguláshullámot idéz elő.
Mintegy 2,2 százalékkal kevesebben vesztették életüket az Európai Unió útjain 2024-ben, mint a megelőző évben – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett jelentéséből.
Elítélően nyilatkoztak a kormánypárti politikusok a kormányból frissen kilépett Szociáldemokrata Párt (PSD) döntéséről, hogy a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) közösen nyújt be bizalmatlansági indítványt a Bolojan-kormány ellen.
A felelőtlenség csúcsának tartja Ciprian Ciucu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a kormány megbuktatásáról döntött.
Megkönnyítik a személyi igazolvány cseréjét a lakosság számára – jelentette be Oana Gheorghhiu miniszterelnök-helyettes.
Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb tragédia Vaslui megyében, Huszvárosban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfire, aki életét vesztette.
A kormánykoalícióból kilépett Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közösen nyújt be bizalmatlansági indítványt az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
szóljon hozzá!