
Gyűlik Alfred Bulai egyetemi oktató feltételezett vétkeinek lajstroma
Fotó: Videófelvétel
A bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) politikatudományi karának dékánját saját bevallása szerint „sokkolták” azok az információk, amelyeket az ügyészek osztottak meg vele a keddi kihallgatásakor.
2024. augusztus 20., 23:122024. augusztus 20., 23:12
2024. augusztus 20., 23:202024. augusztus 20., 23:20
Cristian Pîrvulescut tanúként hallgatták ki a bukaresti törvényszéki ügyészségen a diákjai által szexuális zaklatással vádolt Alfred Bulai szociológus ügyében. Az ügyben egyelőre in rem, azaz a bűncselekmény gyanújának megalapozottságát vizsgáló eljárás van folyamatban.
A hírtelevíziók műsorában politikai elemzőként rendszeresen szereplő oktató hozzátette, erről eddig sem neki, sem az intézmény rektorának nem volt tudomása.
Pîrvulescu rámutatott, a szakmai gyakorlatok rendszerint vidéken zajlanak, és a vezető tanárt tanársegédek is elkísérik. „Egyesek közülük válaszoltak a rendőrök kérdéseire, mások nem” – mondta Pîrvulescu, hozzátéve, hogy tudomása szerint az ügyészségi nyomozás az elmúlt két évre terjed ki.
Mint arról beszámoltunk, házkutatást tartottak a nyomozó hatóságok kedden a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetemen a több diáklány által is szexuális zaklatással vádolt Alfred Bulai oktató ügyében. A rendőrség és az ügyészség július végén büntetőeljárást indított a felsőoktatási intézmény 61 éves professzora ellen, akit az egyetem több diáklánya szexuális zaklatással vádolt meg.
Házkutatást folytatnak a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetemen a több diáklány által is szexuális zaklatással vádolt Alfred Bulai tanár ügyében – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek ügyészségi források.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Tavaly összesen 138 385 alkalommal volt szükség rendőri intézkedésre családon belüli erőszakos cselekmények miatt. Az esetek közül 67 010 városon, 71 335 vidéken történt – számolt be szombaton a román rendőrség.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
szóljon hozzá!