
Fotó: Whatsapp/observatorulph
Súlyos mulasztást követett el egy orvos a dél-romániai Prahova megyében található Urlați városi kórházában: hetekre az egyik páciense lábában „felejtett” egy kerékpárfékkart.
2023. augusztus 02., 11:352023. augusztus 02., 11:35
2023. augusztus 03., 06:202023. augusztus 03., 06:20
A páciens egy fiatal férfi, aki még július 7-én szenvedett kerékpárbalesetet: elmondása szerint kerékpározás közben elvesztette az egyensúlyát, és elesett.
Amikor felállt, észrevette, hogy a kezén zúzódások vannak, az egyik combján pedig két lyuk. Mivel csupa vér volt és szédült is, mentőt hívtak hozzá, amely kórházba szállította.
Hazatérése után azonban továbbra is szédült, a kötés átvérzett, és nem tudott lábra állni.
Másnap visszament a kórházba, ahol egy másik orvos is megvizsgálta, és miközben kicserélte a kötést, azt mondta: nem tetszik neki, hogy a sérülés környékén dagadt a lába.
Ezt követően kétnaponta járt kötözésre, majd 18-án eltávolították a sebészfonalat, és hét napra elegendő fájdalomcsillapítót és antibiotikumot írtak fel neki.
20-án aztán elutazott Hollandiába, ahol egy vágóhídon kapott munkát.
Megérkezésekor azonban annyira megdagadt a lába, és akkora fájdalmat érzett, hogy jelezte a munkahelyén: nem tud bemenni.
Munkaadója ekkor elküldte egy herpeni klinikára, ahol az ügyeletes orvos a vizsgálat után közölte: idegen test van a lábában.
Ezt követően ellátták, mindennap jár ellenőrzésre, és lassan gyógyul.
Az urlați-i kórház mindössze annyit közölte az ügy kapcsán, hogy belső vizsgálatot indítottak.
Fontos, hogy a NATO megerősítse jelenlétét, a légi és tengeri drónok elleni képességeit Romániában – hangsúlyozta a Nicușor Dan elnök szerdán.
A barnamedve európai uniós védettségének rugalmasabbá tételét kezdeményezi az Európai Bizottságnál Tánczos Barna megbízott mezőgazdasági miniszter annak érdekében, hogy Románia hatékonyabban tudjon fellépni az emberélet és a mezőgazdaság védelmében.
Rövid, kétperces sajtónyilatkozatban szólította felelősségteljes magatartásra a parlamenti pártokat szerdán Nicușor Dan államfő.
Jelentős szervezeti átalakításra készül az Országos Adóhatóság (ANAF), amelynek célja az adóelkerülés hatékonyabb felderítése, az adóbeszedés javítása és a kockázatosnak minősített adózók célzott ellenőrzése.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Az államreformmal, illetve a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdések is felmerültek a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac és Zakariás Zoltán parlamenti képviselő kedd esti egyeztetésén.
Nicușor Dan államfő ismét a korábbi kormánykoalíció pártjaiból álló kormányt szeretne egy technokrata miniszterelnök irányításával, ha az Eugen Tomac alakította kormány nem kap bizalmat a parlamentben – közölte több bukaresti sajtóorgánum.
Egy szakértői kormány „a parlamenti demokrácia háttérbe szorítását jelenti, ami nem helyes” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Cáfolta Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
szóljon hozzá!