
Fotó: LOT Polish Airlines / Facebook
Kényszerleszállást hajtott végre pénteken 11 óra 17 perckor az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren a LOT lengyel légitársaság Rodosz és Katowice közötti közlekedő gépe, mert a fedélzetén rosszul lett egy utas – számolt be vasárnap a Bukaresti Repülőterek Országos Társasága.
2023. június 18., 14:232023. június 18., 14:23
Amint az Agerpres írta, a közlemény szerint a reptéri orvosi ügyelet munkatársai és a helyszínre kihívott mentősök
A LOT légitársaság gépe pénteken 20 óra 53 perckor lecserélt személyzettel folytatta az útját Lengyelországba.

Bombariadó miatt kényszerleszállást hajtott végre Isztambulban péntek reggel a Tarom légitársaság Tel-Avivból Bukarestbe tartó repülőgépe, amelyről később kiderült, hogy hamis volt – közölte a légitársaság.

Nem tervezett leszállást hajtott végre Prágában egy Angliából Romániába tartó repülőgép péntekre virradóra, mivel a fedélzeten világra hozott egy kisbabát egy román állampolgárságú nő – írja a CTK cseh hírügynökségre hivatkozva a DPA.
A romániaiak 24 százaléka egyetért, 5 százaléka pedig teljes mértékben egyetért azzal, hogy Romániának az iráni konfliktus ügyében az Egyesült Államok mellé kellene állnia, függetlenül más európai országok álláspontjától – derül ki egy friss felmérésből.
Európa felfedezésére hívja a fiatalokat az unió: a DiscoverEU program keretében idén 40 ezer ingyenes utazási igazolvány talál gazdára. A lehetőség azoknak a 18 éveseknek szól, akik készen állnak arra, hogy egy hónapon át bejárják a kontinenst.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke már a választás estéjén gratulált a magyarországi országgyűlési választások győztesének, Magyar Péternek.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerint reális esély van a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormánykoalíción belüli kiegyezésére.
Mircea Abrudean szenátusi elnök kedden kijelentette, hogy a magyarországi választások eredménye az egész térség európai irányultságát erősíti meg.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a romániaiak csaknem 40 százaléka úgy véli, hogy az ország politikai rendszere teljesen megbukott, és gyökeres átalakításra vagy teljes cserére szorul.
Romániában továbbra is negatív a természetes szaporulat: az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint 2026 februárjában közel kétszer annyian haltak meg, mint ahány gyermek született.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint márciusban 9,87 százalékra emelkedett az éves infláció Romániában. A legnagyobb drágulást a villamos energia esetében mérték, miután az ársapka kivezetése jelentős áremelkedést eredményezett.
A több mint egy hétig tartó húsvéti vakáció április 14-én ér véget, a diákok szerdától ismét iskolába mennek.
A februári 9,31 százalékról márciusban 9,87 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!