Hirdetés

Jókorát nőtt idén a határsértők száma a román-bolgár határon

•  Fotó: Román Határrendészet/Facebook

Fotó: Román Határrendészet/Facebook

Az év első kilenc hónapjában tíz százalékkal, csaknem 300-ra emelkedett a román-bolgár államhatár folyami szakaszán elfogott határsértők száma a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte szerdán a román határrendészet giurgiui regionális felügyelősége.

MTI

2024. október 30., 14:422024. október 30., 14:42

Az elfogott emberek többsége

Irakból, Szíriából, a palesztin területekről, Egyiptomból és Afganisztánból érkezett.

Hirdetés

Leggyakrabban a Duna-hidakon átkelő, vagy kompokkal érkező teherautók rakterében bújtak el, de

voltak, akik hamis iratokkal próbálkoztak, vagy megpróbálták kikerülni a kijelölt határátkelőket.

A román belügyminisztérium nemrég hőérzékelő, fényképezni és filmezni is képes messzelátókkal és infravörös érzékelőkkel felszerelt terepjárókkal látta el a giurgiui regionális felügyelőséget. A román határrendőrség giurgiui regionális felügyelőségéhez öt déli megye és a bolgár-román határ szinte teljes (420 kilométernyi) folyami szakasza tartozik, ahol a Duna képezi a határt Bulgária és Románia között.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Abszurd: egy családi alapon működő kisebbségi szervezet érvényteleníttetné Mureşan kormányalakítási megbízását

Furcsa helyzet állt elő Romániában, miután egy kisebbségi szervezet bírósághoz fordult, azt kérve, hogy érvénytelenítsék Nicuşor Dan államfő rendeletét, amellyel kormányalakítással bízta meg Siegfried Mureşan nemzeti liberális párti (PN

Abszurd: egy családi alapon működő kisebbségi szervezet érvényteleníttetné Mureşan kormányalakítási megbízását
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában

Az egyéb, általános témakörök mellett többek között a kisebbségek jogainak szavatolására, sőt bővítésére is kitér a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök és az őt támogató három párt tervezett kormányprogramja.

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában
2026. szeptember 24., csütörtök

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt

Nicuşor Dan elnököt fel kell függeszteni tisztségéből – szögezte le csütörtökön George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt
2026. szeptember 24., csütörtök

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere

Nem ment át a szükséges teszteken két, a német Rheinmetall fegyveripari konszern által felújított román légvédelmi rendszer, amelyeket drónelhárításra akarnak használni.

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány

Nem szeretne előre hozott választásokat Nicușor Dan államfő abban az esetben, ha Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, nemzeti liberális párti EP-képviselő kormánya nem kap bizalmat a parlamentben.

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány
2026. szeptember 24., csütörtök

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás

Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően – erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás
2026. szeptember 24., csütörtök

Drón sértette meg a román légteret, majd lezuhant, több megyében is riasztást adtak ki

Drón sértette meg a román légteret csütörtökön reggel.

Drón sértette meg a román légteret, majd lezuhant, több megyében is riasztást adtak ki
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Műholdakkal és kamerákkal a falopás ellen: új korszak kezdődhet a romániai erdőkben

Műholdas riasztásokkal, videókamerákkal és háromdimenziós szkenneléssel erősítették meg a romániai erdők ellenőrzését európai uniós forrásokból.

Műholdakkal és kamerákkal a falopás ellen: új korszak kezdődhet a romániai erdőkben
2026. szeptember 23., szerda

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
2026. szeptember 23., szerda

Kelemen: Georgescu nem az űrből jött, tisztázni kell az elnökválasztás érvénytelenítésének körülményeit

Tisztázni kell végre a 2024-es elnökválasztás eredményének állítólagos orosz befolyás miatti érvénytelenítésének körülményeit – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az államfői hivatal mindmáig késlekedő jelentése kapcsán.

Kelemen: Georgescu nem az űrből jött, tisztázni kell az elnökválasztás érvénytelenítésének körülményeit
Hirdetés
Hirdetés