Hirdetés

Johannis megfosztotta érdemrendjétől Tőkés Lászlót

FRISSÍTVE – Visszavonta Klaus Johannis államfő Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Döntéséről csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján számolt be az államelnök.

Balogh Levente

Rostás Szabolcs

2016. március 03., 17:342016. március 03., 17:34

2016. március 03., 19:252016. március 03., 19:25

Johannis emlékeztetett, hogy az európai parlamenti képviselőt elődje, Traian Băsescu elnök tüntette ki 2009-ben, majd Tőkés nyilatkozata miatt az érdemrend becsületbírósága a kitüntetés visszavonására tett javaslatot. Február 25-én kihirdetett ítéletében a legfelsőbb bíróság elutasította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének az ügyben beterjesztett fellebbezését.

A román államfő nem indokolta meg a visszavonásról hozott döntését, szavaiból azonban az a következtetés vonható le, hogy szerinte Tőkés László nem tartotta tiszteletben Románia alkotmányát. „Amikor a román állam elismerésben részesít valakit, jutalmazza a kitüntetettet, el akarja ismerni az érdemeit. Ezzel egy időben a kitüntetettnek el kell ismernie Romániát, az alkotmányt és az alaptörvény alapját képező értékeket\" – jelentette ki Klaus Johannis.

Az egykori temesvári lelkészt 2009-ben Traian Băsescu akkori államfő tüntette ki a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával az 1989-es rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért. A kitüntetés visszavonását célzó kezdeményezés négy évvel később született, amikor az EP-képviselő a 24. Bálványos Nyári Szabadegyetemen azt javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyi magyarság fölött. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Tusványoson Ausztria és Dél-Tirol viszonyára hivatkozva ajánlotta a szabadegyetem állandó meghívottjának számító Orbán Viktor miniszterelnök figyelmébe a kezdeményezést.

Victor Ponta volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) akkori elnöke az érdemrend visszavonását javasolta Băsescunak, mivel szerinte Tőkés megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét. Miután kiderült, hogy az érdemrend visszavonását csak azok kezdeményezhetik, akik maguk is birtokosai a kitüntetésnek, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus elindította a folyamatot, majd egy héttagú becsületbíróság – amelynek négy tagja a PSD volt vagy jelenlegi törvényhozója – úgy döntött: az EP-képviselő méltatlan az érdemrendre.

Tőkés László a becsületbíróság határozatát megtámadta a bukaresti táblabíróság közigazgatási részlegén, kérve a kitüntetés visszavonásáról szóló döntés érvénytelenítését. A táblabíróság 2014-ben úgy határozott, nem fogadja be a keresetet, vagyis nem tárgyalja érdemben az ügyet. Ezt a döntést az EP-képviselő megfellebbezte, amelyet azonban február 25-én kihirdetett ítéletében a legfelsőbb bíróság elutasította, és formai okokra hivatkozva nem érvénytelenítette a becsületbírósági javaslatot.

Tőkés csütörtökön a Krónika megkeresésére nem kívánta kommentálni Klaus Johannis döntését. Korábban az EP-képviselő úgy nyilatkozott, nem számít arra, hogy az államfő az elnöki hivatal keretében működő becsületbíróság javaslatának megfelelően visszavonja tőle a Románia Csillaga érdemrendet.

Kincses Előd, Tőkés védőügyvédje sajnálatosnak tartja, hogy mostani döntésével Johannis felsorakozott a PSD magyarellenes kurzusa mögé. A marosvásárhelyi jogász a Krónikának úgy vélekedett, az államfő nem „takarózhat\" azzal, hogy a legfelsőbb bíróság egy héttel ezelőtti ítélete alapján vonta vissza az érdemrendet az EP-képviselőtől, hiszen a legfelsőbb semmítőszék érdemben nem vizsgálta a becsületbíróság törvényességét, megalapozottságát.

„Ellenben az érdemrend becsületbíróságának határozata törvénysértő, a testületnek nem lett volna jogosultsága javasolni a kitüntetés visszavonását, hiszen a jogszabály világosan kimondja: kizárólag tettek révén válhat méltatlanná valaki az állami kitüntetésre\" – jelentette ki lapunknak Kincses, emlékeztetve, hogy a becsületbíróság az ügyvédi védelemhez való jogot is megfosztotta Tőkéstől.

Kincses Előd kérdésünkre elmondta: azt javasolja Tőkés Lászlónak, hogy a „Temesvár szellemiségét megcsúfoló, felháborító elnöki rendeletet a magyar–román összzefogás jegyében\" feltétlenül támadják meg a bíróságon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
2026. július 01., szerda

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta

Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta
Hirdetés
Hirdetés