Hirdetés

Johannis: elhibázott volna a korlátozások túl korai enyhítése

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Klaus Johannis szerint Románia még nem érte el a járvány csúcsát, ezért a túl korai enyhítés alapjaiban elhibázott volna. Az állmfő úgy vélekedett, a májusra betervezett enyhítés semmi esetre sem jelenti azt, hogy azonnal visszatérünk a járvány előtti normalitáshoz.

Balogh Levente

2020. április 28., 18:302020. április 28., 18:30

2020. április 28., 23:012020. április 28., 23:01

A román államfő kedden este sajtótájékoztatón számol be a járványhelyzetről a Cotroceni-palotában; ez az első sajtóértekezlet az új típusú koronavírus-járvány beköszönte óta. Johannis kijelentette: másfél hónap után számos statisztikai következtetés levonható: a hatóságok az orvosokkal és a romániai polgárokkal együtt jelentős eredményeket értek el, és a polgárok bebizonyították, hogy érettek.

„A május 15-ére beharangozott lazításokkal ugyanakkor nagyon óvatosnak kell lennünk, nem értük el a járvány csúcsát, ezért a túl korai enyhítés alapjaiban elhibázott volna, minden eddigi eredményt megsemmisítene” – szögezte le az elnök.

Hirdetés

Johannis hozzátette: a májusi enyhítés semmi esetre sem jelenti azt, hogy azonnal visszatérünk a járvány előtti normalitáshoz, sőt a szakértők szerint nem is tudható, hogy ez mikor történhet meg. Kijelentette: például azt a települést is csak indokolt esetben hagyhatjuk el, ahol élünk, továbbra sem lehet majd nagyobb csoportokban tartózkodni az utcán, nem lesznek látogathatóak a plázák és az éttermek, és a nagy fesztiválok is elmaradnak. Az elnök szerint a sportversenyek nagy valószínűséggel zárt kapusak lesznek, „ha egyáltalán folytatódni fognak”.

Jelezte: nagyon figyelmesnek kell lennünk, és a könnyítések csakis fokozatosak lehetnek. Johannis közölte, a kormány már előkészítette a jogi keretet annak érdekében, hogy a korlátozások egy része a szükségállapot május 15-ei megszűnése után is fennmaradhasson. Az államfő a jövő héten dönt arról, hogy másodszor is meghosszabbítja-e a szükségállapotot vagy más adminisztratív intézkedést foganatosít. „Bejelenthetjük például, hogy május 15-étől mehetünk-e a fogorvoshoz, vagy sem, de ezt kommunikálhatjuk jövő héten úgy, hogy május 15-étől érvényes. A döntést a jövő héten fogjuk meghozni. Ne értsenek félre, példákat adtam a lehetséges lazításokra” – hangoztatta az államfő a Cotroceni-palotában. Az államelnök egyébként statisztikai adatokat mutatott be, amelyek szerint miközben például Spanyolországban 5000 fertőzéses eset jut egymillió lakosra, Romániában ez a szám 600.

•  Fotó: Presidency.ro Galéria

Fotó: Presidency.ro

Az elnök úgy vélekedett, nem lenne tisztességes a nyugdíjasokkal fizettetni ki a járvány számláját.

Elmondta, a kormánynak alaposan mérlegelnie kell a nyugdíjak szeptembertől esedékes 40 százalékos emelésének kérdését. Az elnök úgy véli, az első félév végére tervezett költségvetés-kiigazításig vélhetően elegendő információ áll majd a kormány rendelkezésére ahhoz, hogy dönthessen a nyugdíjemelés ügyében. Közölte, a pénzügyminiszter arról biztosította kedden, hogy nem lesz gond a közalkalmazotti bérek kifizetésével. Hozzátette, nagyon nehéz lesz fedezni a költségvetési hiányt, de a minisztériumnak vannak megoldásai, amelyeket gyakorlatba ültet, és az emberek meg fogják kapni a pénzüket.

Klaus Johannis arról is beszélt, hogy az önkormányzati választásokat ősszel, a parlamenti választásokat pedig november végén kellene megtartani, ha azonban ezeket nem lehet biztonságos körülmények között megszervezni, el kell halasztani a megmérettetéseket. Az elnök szerint korai lenne még kijelenteni, hogy szeptemberben, októberben vagy decemberben lesznek a választások, ez ugyanis nagymértékben függ a járvány kezelésétől, attól, hogy miként reagál a lakosság erre a vírusra. „Az a fontos, hogy akkor tartsuk meg a választásokat, amikor azok nem jelentenek veszélyt a lakosságra. Nem fogok beleegyezni abba, hogy olyan időszakban szervezzük meg a választásokat, amikor még tart a járvány, és jelentős a megbetegedések száma. Én azt szeretném, hogy ősszel kerüljön sor a helyhatósági választásokra és rendes időben, azaz november végén, december elején a parlamenti választásokra, de ha nem lehet biztonságos körülmények között megtartani ezeket, akkor el kell halasztani” – nyomatékosította Johannis. 

Sajtótájékoztatóján egyébként az államelnök heves támadást intézett a parlamentben többséget alkotó ellenzéki pártok ellen, amelyek szerinte kizárólag politikai tőkeszerzés érdekében szavaznak meg populista jogszabályokat. Johannis szerint a költségvetés nem bírja el az elfogadott törvények által előirányzott intézkedéseket.

A mintegy másfél órás sajtótájékoztató végén az egyik újságíró megkérdezte az államfőt, tekintettel a fodrászatok zárva tartására, az elnöknek hol sikerült megnyiratkoznia, ő ugyanis hetek óta otthon kénytelen megbirkózni ezzel a feladattal. „Otthon nyiratkozom én is. Próbálkozzon még Ön is” – érkezett Klaus Johannis válasza.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR

Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány
2026. szeptember 01., kedd

A Kormányőrség parancsnoka reagált a forradalmárok elleni megtorlásban való érintettségről szóló vádakra

Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.

A Kormányőrség parancsnoka reagált a forradalmárok elleni megtorlásban való érintettségről szóló vádakra
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Kiderült, pontosan hányan veszítik el Fritz mellett a mandátumukat a feddhetetlenségi törvény módosítása miatt

Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):

Kiderült, pontosan hányan veszítik el Fritz mellett a mandátumukat a feddhetetlenségi törvény módosítása miatt
2026. augusztus 31., hétfő

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne

Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne
2026. augusztus 31., hétfő

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere

Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere
Hirdetés
Hirdetés