
Fotó: Presidency.ro
Klaus Johannis államfő és Ludovic Orban miniszterelnök szombat délben meglátogatta azt a katonai járványkórházat, amelyet Bukarest mellett építettek fel az elmúlt napokban konténerekből és sátrakból.
2020. március 28., 15:042020. március 28., 15:04
2020. március 28., 16:182020. március 28., 16:18
Az államfő közölte: órákon belül meglesznek a hatósági jóváhagyások a kórház elindításához. Azt tervezik, hogy a kevésbé súlyos eseteket fogják majd e kórházban kezelni.
Fotó: Presidency.ro
Az államelnök hozzátette: a hatóságok felkészültek, de rendkívül fontosnak tartotta az állampolgárok felkészültségét. Kérte: mindenki kerülje a személyes találkozásokat, hogy együtt győzhessék le a járványt.
Fotó: Presidency.ro
Szombaton egy NATO-repülőgéppel érkezett a második szállítmány orvosi eszköz Dél-Koreából Bukarestbe. Százezer védőöltözet is a szállítmány részét képezi. Hasonló szállítmányt fogadtak a román fővárosban két nappal korábban is.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
szóljon hozzá!