
Archív felvétel
Fotó: Wikipédia
A bukaresti táblabíróság jogerősen a Szent József-katedrális szomszédságában felépült Cathedral Plaza épületének törvényesítése ellen döntött, így az illegálisan épült ingatlant lebontják – jelentette be pénteken Nicușor Dan főpolgármester, emlékeztetve, 18 éves huzavona ér most véget.
2024. október 19., 14:362024. október 19., 14:36
„Ahogy mi 18 évet vártunk arra, hogy lebontsuk ezt az épületet, úgy azok, akik ma azt hiszik, hogy érinthetetlenek, tudják meg, hogy 5, 10 vagy 20 év múlva lebontjuk azokat az illegális épületeket, amelyeket ma építenek” – szögezte le egyúttal a bukaresti főpolgármester.
Nicușor Dan elmondta, hogy a bontás várható költsége 5–8 millió euróra rúghat, amelyet a bukaresti főpolgármesteri hivatal fog kifizetni, és amelyet az 1. kerület önkormányzatán fognak behejtani, mivel a kerület polgármestere adta ki annak idején az építési engedélyt.
„2022-ben bontási végzést adtunk ki, de a tulajdonos a bíróságon haladékot kapott. A felfüggesztés (bontási végzés végrehajtásának felfüggesztése – szerk. megj.) egyetlen oka a jogi vita volt. Ez a kérdés mától kezdve már nem áll fenn. Becslések szerint egy év múlva lesz végleges döntésünk, és megkezdjük a bontást” – mutatott rá Nicușor Dan.
Hozzátette: a Cathedral Plaza lebontása miatti perek mintegy 30–40 ezer lejbe kerültek az önkormányzatnak.
A szakértő megmondja, hogy milyen lépéseket kell követni, milyen szakaszokban kell bontani, hogy ne veszélyeztessük a környező épületeket – magyarázta a főpolgármester.
Mint ismeretes, Bukarest 1. kerületi önkormányzata 2006 februárjában adta ki az építési engedélyt a Cathedral Plaza építtetőjének, a Millennium Building Development cégnek. A 19 emeletesre tervezett acélszerkezetű üvegpalota építése két héttel később meg is kezdődött.
A Romkat.ro portál korábbi összeállítása emlékeztet: egy hónap elteltével a bukaresti római katolikus érsekség jogi úton támadta meg az építési engedélyt, az érvek között nem elsősorban esztétikai szempontok szerepeltek: az épület négy szintje a föld alatt lenne, ezekben kétszáz gépkocsi számára garázst alakítanának ki, szóltak az érvek.
egy erősebb földrengés esetén az új épület ugyan nem omlana össze, de ingadozása és rázkódása következtében háromszáz méteres körzetben gyakorlatilag mindent elpusztítana, így a 125 évvel ezelőtt épült neogótikus Szent József-katedrális épségét is veszélyezteti.
Az építkezés ellen a bukaresti szenátus, a bukaresti főegyházmegye, sőt maga XVI. Benedek pápa is szót emelt.
A három évig tartó szervezett tiltakozás végül eredményesnek tűnt, egy bírósági ítélet ugyanis 2009. februárjában visszavonta a három évvel korábban kiadott engedélyt. Ezt azonban sikeresen támadta meg a Millennium Building Development, egy bíróság június 25-i döntésével zöld utat adott a munkálatok folytatásához.
Egy hónappal később, 2011 júliusában a suceavai táblabíróság elutasította a Millennium Building Development hatodik és egyben utolsó rendkívüli fellebbezését, amely „jogerősen megállapította az önkényesen felépített Cathedral Plaza épület építési engedélyének semmisségét”.
Az ítélet 2013 januárjában, a ploiești-i táblabíróság döntése nyomán vált jogerőssé.
Sorin Oprescu polgármester azonban nem hajtotta végre a bíróság döntését. A fővárosi városháza képviselői 2014 elején közölték, hogy a bíróságtól kérték annak tisztázását, hogy ki végezze el a Cathedral Plaza lebontását.
2017-ben a bukaresti városháza közölte, hogy „a bukaresti önkormányzatnak nincs hatásköre a Cathedral Plaza lebontására. Az épület lebontásának engedélyezésével kapcsolatos hatáskörök a Műemlékek Országos Bizottságára és a Cathedral Plaza tulajdonosára hárulnak”. Továbbá más folyamatban levő jogi vitákra is utaltak.
Viszont Nicușor Dan 2022. július 20-án kiadta az illegálisan felépített Cathedral Plaza épület lebontásáról szóló rendeletet – gesztusát a Bukaresti Római Katolikus Főegyházmegye is üdvözölte.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy elküldte az elnöki hivatalnak, a kormánynak és az igazságügyi minisztériumnak az igazságszolgáltatási rendszer problémáiról készített belső felmérésének előzetes eredményeit.
Előzetes letartóztatásban marad Alexandru Răzvan Cuc volt szállításügyi miniszter, akit vesztegetésben való bűnsegédlettel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el, akit A-típusú, H3 altípusú influenzavírus fertőzött meg.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut és alprefektusát, Ștefan Nicolaét, akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) „határozottan elítélte” a Silviu Vexler, a zsidó közösség hivatalos parlamenti képviselője és a Romániai Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke ellen irányuló antiszemita zaklatást és fenyegetéseket.
A '30-as és '40-es években számos gyilkosságot elkövető szélsőjobboldali, fasiszta legionárius mozgalom több vezető alakjának arcképét festették egy bukaresti kápolna falára – derült ki a napokban.
Több minisztérium és állami intézmény 2025-ös büdzséjének a kiegészítését hagyta jóvá kedd esti ülésén a bukaresti kormány: a működéshez és béralapokhoz szükséges összegeket kapott a környezetvédelmi, a védelmi, a fejlesztési minisztérium.
A kormány kedden jóváhagyta a rendeletet, amely révén 1,3 milliárd lejt biztosít a kormányzati tartalékalapból a Védelmi Minisztériumnak a hadsereg felszerelési programjainak folytatására.
Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
2026. január elsejétől 6,5 lejre nő a járóbeteg-szakellátás szolgáltatásaiért járó pont értéke – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kormány keddi ülése után.
szóljon hozzá!