Hirdetés

Jelenlegi és volt polgármestert is hatósági felügyelet alá helyeztek a nyolc halálos áldozatot követelő panziótűz ügyében

•  Fotó: Radu Tuta/Agerpres

Fotó: Radu Tuta/Agerpres

Hatósági felügyelet alá helyezték az ügyészek szerda este a Prahova megyei Gura Vadului község jelenlegi és volt polgármesterét a nyolc halálos áldozattal járó panziótűz ügyében – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Krónika

2024. január 18., 10:562024. január 18., 10:56

Ugyanebben az ügyben őrizetbe vették a Prahova megyei Gura Vadului polgármesteri hivatal településrendezési osztályának egyik alkalmazottját.

A Prahova megyei ügyészség korábbi közlése szerint az eddigi vizsgálatok alapján

Hirdetés

megalapozott a gyanú, hogy 2016 és 2023. december 26. között a tulajdonos és a két ügyvezető törvénytelenül működtette a panziót.

A főépületet – amely egy éttermet, egy konyhát, valamint földszinti és padlástéri szálláshelyeket foglalt magában – építési és más kötelező engedélyek beszerzése nélkül húzták fel és alakították ki. A létesítménynek tűzvédelmi engedélye sem volt – közölték az ügyészek, akik szerint a panzió „törvényesítésére” tett intézkedések is a törvények megsértésével történtek.

A vádhatóság az elektromos áram hőhatását nevezte meg a tűz valószínűsíthető okaként.

A Ferma Dacilor panziót működtető cég két ügyvezetőjét és a tulajdonost katasztrófát okozó gondatlanságból elkövetett rongálással gyanúsítják. A tűzeset ügyében ugyanakkor okirat-hamisítás és hivatali visszaélés gyanújával is büntetőeljárás zajlik. Az ügyészek szerint

a település volt és jelenlegi polgármestere, illetve az településrendezési osztály egyik munkatársa a valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmazó építkezési/bővítési tanúsítványokat állított ki az épületre, és elmulasztották ellenőrizni a vonatkozó jogszabályban előírt feltételek teljesülését.

A vendégekkel teli Ferma Dacilor panzió karácsony másodnapján gyulladt ki, az épületben 26-an tartózkodtak, előző este összejövetelen vettek részt. A kétszintes, fából készült épületben gyorsan elharapóztak a lángok, a földszinten lakók időben kimenekültek, de az emeleti vendégeket – öt felnőttet és három gyereket – eltűntnek nyilvánították.

Hét áldozat szénné égett holttestét a romok között találták meg, majd pár napra rá újabb emberi csontmaradványokat találtak, ezeket DNS-minták alapján vizsgálják.

korábban írtuk

Fellebbezett a Prahova megyei horrorpanzió tulajdonosa az előzetes letartóztatás ellen
Fellebbezett a Prahova megyei horrorpanzió tulajdonosa az előzetes letartóztatás ellen

Cornel Dinicu, a leégett Prahova megyei Ferma Dacilor panzió tulajdonosa és a panziót működtető cég két ügyvezetője egyaránt fellebbezett a ploieşti-i bíróság szerdán ellenük hozott, korlátozó intézkedésekről szóló ítélete ellen.

korábban írtuk

Katasztrófavédelem: nem 40, hanem 13 perc alatt érkeztek ki a tűzoltók a nyolc halálos áldozatot követelő Prahova megyei tűzhöz
Katasztrófavédelem: nem 40, hanem 13 perc alatt érkeztek ki a tűzoltók a nyolc halálos áldozatot követelő Prahova megyei tűzhöz

A tűzoltók a riasztás beérkezése után 13 perccel értek ki a Tohani faluban levő Ferma Dacilor panzióhoz – szögezte le a Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
Hirdetés
Hirdetés