Hirdetés

Iohannis mandátumának meghosszabbításáról beszélt és sürgette az elnökválasztást

Iohannis

Klaus Iohannis: „a halogatás semmin sem segít”

Fotó: presidency.ro

Klaus Iohannis szerdán kijelentette, hogy az elnöki mandátumának meghosszabbítása alkotmányossági és jogi szempontból egyértelmű.

Krónika

2024. december 18., 19:332024. december 18., 19:33

Az államfő az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozón előtt nyilatkozott a sajtónak Brüsszelben.

„Hogyan távozzak, ha az alkotmány azt mondja, hogy maradjak? Ez nem választás kérdése. Csak lemondással távozhatnék” - jelentette ki egy újságírói kérdésre válaszolva.

Hirdetés

Hozzátette, hogy az utóbbi forgatókönyv esetében a lemondásnak „rendkívül megalapozottnak” kell lennie – számolt be az Agerpres.

Iohannis hangsúlyozta, hogy mandátumának meghosszabbítása nem az ő beavatkozására történik, hanem az alkotmány egyik szakasza követeli meg. „A dolgok alkotmányossági és jogi szempontból egyértelműek'” – fogalmazott az államfő, aki szerint

az ennek ellenkezőjét állító politikusok „a nemzet megmentőinek akarnak tűnni”. „Én nem akarok” – tette hozzá.

Sajtónyilatkozatában az államfő sürgette az elnökválasztás megszervezését, mondván, hogy „a halogatás semmin sem segít”.

Az államfő arról is beszélt, hogy senkit sem tart felelősnek az elnökválasztás kudarcáért, de szerinte javítani kell a választási törvényen, és a kibertérrel foglalkozó intézményeknek is szorosabban együtt kell működniük.

„Senkit nem teszek felelőssé, mert a beavatkozás annyira nehezen érzékelhető és összetett volt, hogy a történtek nagy része már csak a választások első fordulója után derült ki” – jelentette ki az államfő Brüsszelben, az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előtt.

Iohannis szerint bizonyos befolyásolási kísérleteket észrevettek az illetékes hatóságok, de sajnos a helyzet és a törvények nem tették lehetővé a reagálást.

Ennek fényében jobbítani kell a választási törvényeken – hangsúlyozta.

„Szorosabb együttműködésre van szükség a kibertérrel foglalkozó intézmények között is” – fűzte hozzá.

korábban írtuk

Kelemen Hunor szerint legkésőbb április első hetéig meg kell szervezni az új elnökválasztást
Kelemen Hunor szerint legkésőbb április első hetéig meg kell szervezni az új elnökválasztást

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az elnökválasztást jövő márciusban, de legkésőbb április első hetében meg kell szervezni; Romániának még húsvét előtt új megválasztott elnöke kell hogy legyen.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Románia kérésére NATO-tanácskozást tartanak a Fekete-tenger térségének biztonságáról az orosz fenyegetés miatt

A NATO keretében Román kérésre a következő hetekben egy, a Fekete-tengeri biztonságnak szentelt ülést tartanak – jelentette be Oana Ţoiu külügyminiszter a szombati galaci drónincidens kapcsán.

Románia kérésére NATO-tanácskozást tartanak a Fekete-tenger térségének biztonságáról az orosz fenyegetés miatt
Hirdetés
2026. április 25., szombat

A román külügy felszólította Oroszországot, hogy hagyja abba az Ukrajna elleni támadásokat

A román fél elítélte Románia légterének megsértését, és „határozott tiltakozását fejezte ki ezen elfogadhatatlan cselekmény ellen” – közölte szombaton a román külügyminisztérium.

A román külügy felszólította Oroszországot, hogy hagyja abba az Ukrajna elleni támadásokat
2026. április 25., szombat

Bolojan és Dan szerint felelőtlenség és a nemzetközi jog megsértése a galaci drónincidens

Felelőtlen cselekedetnek és a nemzetközi jog súlyos megsértésének minősítette Ilie Bolojan miniszterelnök a román légtér Oroszország általi megsértését, miután egy robbanóanyaggal felszerelt drón lezuhant Galac városában.

Bolojan és Dan szerint felelőtlenség és a nemzetközi jog megsértése a galaci drónincidens
2026. április 25., szombat

A román külügyminiszter bekérette az orosz nagykövetet a Galacon lezuhant drón miatt

Oana Țoiu külügyminiszter bekérette a külügyminisztériumba szombaton a bukaresti orosz nagykövetet, miután egy orosz drón behatolt Románia légterébe és lezuhant Galac város területén.

A román külügyminiszter bekérette az orosz nagykövetet a Galacon lezuhant drón miatt
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Tulcea megyében is találtak drónmaradványokat

A galaci incidens mellett egy második drón is lezuhant Romániában – a Digi 24 értesülései szerint egy farm közelében Văcăreni településen, Tulcea megyében történt a becsapódás.

Tulcea megyében is találtak drónmaradványokat
2026. április 25., szombat

Fritz: csak előre hozott választás útján lehet megváltoztatni a parlamenti erőviszonyokat

Az előre hozott választások jelentik az egyetlen módot arra, hogy megváltoztassuk a parlamenti erőviszonyokat – jelentette ki Dominic Fritz, a kormánykoalíciós tag Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.

Fritz: csak előre hozott választás útján lehet megváltoztatni a parlamenti erőviszonyokat
2026. április 25., szombat

Simion: az AUR májusban bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) májusban bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen – jelentette be George Simion pártelnök pénteken este.

Simion: az AUR májusban bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Nicuşor Dan aláírta a PSD-s miniszterek lemondását, és egyeztetésre hívta az Európa-barát pártokat

Nicuşor Dan elnök szombaton bejelentette, hogy aláírta a kormányból csütörtökön kilépett szociáldemokrata párti (PSD) miniszterek lemondását és kinevezte az ügyvivő minisztereket.

Nicuşor Dan aláírta a PSD-s miniszterek lemondását, és egyeztetésre hívta az Európa-barát pártokat
2026. április 25., szombat

FRISSÍTVE - Ukrajnai konfliktus: romániai megyeszékhelyen okoztak károkat egy lezuhant drón darabjai, robbanóanyagot találtak

Drón roncsait azonosítottak szombaton reggel a délkelet-romániai Galac városában, miután az orosz erők újabb támadásokat indítottak ukrajnai polgári és infrastrukturális célpontok ellen – jelentette be a román védelmi minisztérium.

FRISSÍTVE - Ukrajnai konfliktus: romániai megyeszékhelyen okoztak károkat egy lezuhant drón darabjai, robbanóanyagot találtak
2026. április 24., péntek

Safe2Eat 2026: tudatosabb élelmiszer-választásra ösztönzi az európaiakat egy uniós kampány

A Brüsszelben meghirdetett Safe2Eat kampány célja, hogy közérthető, tudományos alapokon nyugvó információkkal segítse az európai fogyasztókat a mindennapi élelmiszer-választásaik során.

Safe2Eat 2026: tudatosabb élelmiszer-választásra ösztönzi az európaiakat egy uniós kampány
Hirdetés
Hirdetés