
Fotó: Haáz Vince
Romániában szülői beleegyezéssel tanítható nyolcadik osztálytól az egészségügyi nevelés elnevezésű tantárgy, amely arra hivatott, hogy megakadályozza a kiskorúak körében a nemi betegségek terjedését és megelőzze a serdülőkori terhességet. Az erről szóló jogszabályt kedden hirdette ki Klaus Iohannis román elnök.
2022. június 28., 16:522022. június 28., 16:52
2022. június 28., 17:062022. június 28., 17:06
A képviselőház a múlt kedden szavazta meg a törvényt, 224 törvényhozó támogatásával, egy ellenszavazattal, 49 tartózkodás mellett. Korábban Iohannis visszaküldte a parlamentnek megfontolásra a jogszabályt, azelőtt az alkotmánybíróságon is megtámadta,
Az elnök azt nehezményezte, hogy az eredetileg szexuális nevelés kifejezést egészségügyi nevelésre módosította a parlament, és ez nem áll összhangban a kezdeményezők terveivel. A mostani módosítással részben elfogadták az elnök észrevételeit, hiszen a tantárgy nevét nem módosították ugyan, de a jogszabályban szerepel, hogy a nemi betegségek terjedését és a serdülőkori terhességet hivatott megelőzni.
A román kormánykoalíció pártjai által támogatott módosító indítvány azért tette függővé a szülők írásos beleegyezésétől a tantárgy oktatást, mert – mint írták – fontos, hogy nekik is legyen beleszólásuk gyermekük iskolai oktatásába.

Nyolcadik osztálytól rendszeresen tartani kell az iskolában egészségügyi nevelésről szóló órákat a nemi betegségek és a serdülőkori terhesség megelőzése érdekében, ám a diákok csak szülői hozzájárulással vehetnek részt az órákon.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!