
Klaus Iohannis a bukaresti diadalívnél mondta el beszédét
Fotó: Presidency.ro
A koronavírus-járvány miatt elrendelt egészségügyi óvintézkedések közepette, hagyományos katonai díszszemle és közönség nélkül, az állami vezetők szűk körének részvételével ünnepelték meg kedden Bukarestben a Román Királyság és Erdély egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 102. évfordulóját, Románia nemzeti ünnepét.
2020. december 01., 15:432020. december 01., 15:43
2020. december 01., 15:572020. december 01., 15:57
Klaus Iohannis államfő a román nemzet egyesítése során hősi halált halt katonák és a koronavírus-fertőzésben elhunyt román állampolgárok emlékére helyezett el koszorút az 1922-ben emelt – a román hadsereg első világháborús véráldozata és katonai sikerei előtt tisztelgő – bukaresti diadalívnél.
Fotó: Presidency.ro
Ünnepi beszédében az MTI szerint rámutatott: minden korosztálynak vannak hősei. Ahogy ma az 1918-as román nemzetegyesítés és az 1989-as rendszerváltás megvalósítói előtt tiszteleg az ország, úgy évek múltán azokról az orvosokról, ápolókról és mentőkről is büszkén fognak megemlékezni, akik a mostani egészségügyi válságban az első vonalban harcolnak a járvány ellen – mondta. Iohannis a közjóért összefogó civil társadalomnak és a feladatukat a járvány közepette önfeláldozóan teljesítő rendfenntartóknak és katonáknak is köszönetet mondott.
Fotó: Presidency.ro
A hírtelevíziók által élőben közvetített ünnepségen a díszszázad katonái maszkot viseltek, egymástól egyméteres távolságot tartva sorakoztak fel. Iohannis is egészségügyi maszkban mondta el ünnepi beszédét.
Fotó: Presidency.ro
Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal.
Fotó: Gov.ro
A Romániában „nagy egyesülésként” emlegetett történelmi esemény színhelye, Gyulafehérvár két hete vesztegzár alá került, amelyet hétfőn újabb hét napra meghosszabbítottak. A döntést a továbbra is magas - a lakosság 8,29 ezrelékének megfelelő - utóbbi kéthetes fertőzési arány mellett éppen a nemzeti ünneppel indokolta a Fehér megyei kormánybiztos: a karantén meghosszabbításával azt a fertőzési többletkockázatot akarták elkerülni, amelyet a nemzeti ünnep alkalmával várható nagyszámú közönség Gyulafehérvárra érkezése jelentett volna a város számára.

Az előzetes tervektől eltérően nem oldották fel december 1-jén a vesztegzárat Gyulafehérváron – közölte kedd reggel a Fehér megyei prefektúra.
Fotó: Gov.ro
Idén, amikor a koronavírus-járvány okán elrendelt megszorítások miatt nem kerülhet sor felvonulásokra, katonai parádékra, a nemzeti ünnep jó alkalom arra, hogy a történelmi egység példáin elmélkedjünk – fogalmazott december 1-jei üzenetében Ludovic Orban miniszterelnök.
A miniszterelnök az Agerpres szerint hozzátette, hogy a jelenlegi helyzet „sorsunk egy újabb, döntő fontosságú pillanatának” tekinthető, amelyet akkor lehet leküzdeni, ha „kohézióról és társadalmi érettségről” teszünk tanúbizonyságot.
„Csak egyesített erőfeszítéseinkkel lehet életeket megmenteni és legyőzni a vírust, csak a társadalom összes energiájának konvergenciája révén lehet a lehető leghamarabb visszatérni a normalitáshoz, majd új utat nyitni Románia modernizációja felé” – hangsúlyozta Orban.
A miniszterelnök azzal a meggyőződéssel zárja üzenetét, hogy Románia következő nemzeti ünnepe „jó egészségben találja a románokat, és olyan ünnepet tarthatnak majd, amilyet illik”.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!