Hirdetés

Iohannis az Amerikában élő románoknak: Románia jól halad előre, a gazdaság növekedőben van

•  Fotó: Facebook/Klaus Iohannis

Fotó: Facebook/Klaus Iohannis

Az Amerikai Egyesült Államok nyugati partján élő román közösség képviselőivel találkozott csütörtökön Klaus Iohannis. Az államfő arról beszélt a találkozón, hogy Románia komplikált helyzetben van az ukrajnai háború miatt, de az ország jól halad előre, a gazdaság növekedőben van.

Hírösszefoglaló

2022. szeptember 23., 10:442022. szeptember 23., 10:44

2022. szeptember 23., 13:082022. szeptember 23., 13:08

„Régóta nem voltunk ilyen helyzetben, krízis krízis hátán, és mégis feltaláljuk magunkat. (...) A helyzet tele van nehézséggel, de ugyanakkor lehetőséggel is, és csak a románok leleményességének, találékonyságának és nagylelkűségének köszönhető, hogy mindezen válságok ellenére – meglepő módon – növekedik a gazdaságunk” – mondta Iohannis.

Az elnök beszámolt arról, hogy Románia határait már közel két és félmillió ukrán menekült lépte át, és az ukrán gabona exportjának 60 százaléka Románián keresztül történt. Az energiaválságról szólva az államfő örvendetesnek nevezte, hogy a kormánynak sikerült elfogadható áron tartani az energiaárakat.

Hirdetés
Idézet
Garantálni tudjuk az országban élő román állampolgároknak, hogy télen nem kell majd se fagyoskodniuk, se sötétben ülniük, a komplikált helyzet dacára sem

– fogalmazott. Említést tett az Amerikai Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai partnerségről is. Elmondta, Románia az amerikai támogatásnak köszönhetően NATO-tagállam, jelenleg is nagyon sok amerikai katona van a romániai bázisokon. „Ez a legerősebb biztonsági garancia, amelyben valaha része volt Romániának” – hangsúlyozta.

•  Fotó: Facebook/Klaus Iohannis Galéria

Fotó: Facebook/Klaus Iohannis

Iohannis azt mondta a találkozó résztvevőinek: az Amerikai Egyesült Államokban élő románok rendkívül fontos hidat képeznek Románia és az USA között. Az államfőt felesége, Carmen Iohannis kísérte el a találkozóra, mindketten fényképezkedtek a résztvevőkkel.

Andrei Muraru, Románia amerikai nagykövete arról beszélt, hogy több mint 17 éve nem volt román államfő az USA nyugati partján, San Franciscóban.

„Örülök, hogy az amerikai románokkal való találkozóra egy különleges időpontban kerül sor, abban az évben, amikor a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség 25. évfordulóját ünnepeljük. Ahogy a 25 éves történet bizonyította, valóban van, amit érdemes ünnepelni: a barátságot, biztonságot, jólétet; és az elmúlt évben minden eddiginél nyilvánvalóbbá vált ennek a partnerségnek az értéke” – mondta Muraru.

A találkozón körülbelül háromszáz személy vett részt: az USA nyugati partján élő románok képviselői, valamint Romániát Amerikában képviselő főkonzulok és tiszteletbeli konzulok.

Andrei Muraru úgy vélekedett, a vízummentességi program ügyében ismét össze kellene fogniuk az Amerikai Egyesült Államokban élő románoknak,

amint azt a 90-es évek végén, 2000-es évek elején is tették, amikor több mint 160.000 levelet küldtek az amerikai kongresszusnak Románia NATO-csatlakozása érdekében. „Azt hiszem, ez most is működhet, az új technológiákkal persze, mert ma már senki nem küld levelet, hanem e-maileket küld, de azt hiszem, meg tudjuk valósítani” – tette hozzá a nagykövet abból az alkalomból, hogy Klaus Iohannis államfő az USA nyugati partján élő románokkal találkozott.

Muraru azt is elmondta, hogy az Egyesült Államokban lévő román egyházak, valamint a román vállalkozók, tanárok, kutatók támogatását is igénybe lehet venni a vízummentesség elérésében. „Ezek az emberek ajtókat nyithatnak ki, befolyásuk lehet olyan emberekre, akik támogatják Romániát ebben a törekvésében” – fogalmazott.

A nagykövet arról is beszámolt, hogy a nyugati parton élő román közösség viszonylag fiatal, zömében az 1990-es bányászjárás után, majd a 2000-es években érkeztek az Egyesült Államokba.

„Sokan csúcstechnológiával foglalkozó vállalatoknál dolgoznak, sokan alapítottak magasan jegyzett start-up céget, vannak román milliárdosaink – van olyan román vállalat, amelynek tőzsdei értéke 36 milliárd dollár -, több száz mérnökünk dolgozik a Boeingnél, számos szakemberünk dolgozik a Szilícium-völgy nagyvállalatainál, és vannak fejlett technológiával foglalkozó professzoraink a Stanfordon és más magasan jegyzett egyetemeken” – sorolta az amerikai román nagykövet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

A magyar elvárásokat is figyelembe venné Eugen Tomac területi-közigazgatási reformja

Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.

A magyar elvárásokat is figyelembe venné Eugen Tomac területi-közigazgatási reformja
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”

Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”
2026. június 12., péntek

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Végeztek a lakóházba kétszer betörő anyamedvével és egyik bocsával

Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.

Végeztek a lakóházba kétszer betörő anyamedvével és egyik bocsával
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Újra lehet közlekedni a Transzfogarasi úton, de csak egy adott idősávban

Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.

Újra lehet közlekedni a Transzfogarasi úton, de csak egy adott idősávban
2026. június 12., péntek

Megbuktatták, majd lemondott, de még mindig a helyén van a bukaresti kormány magyar minisztere

Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.

Megbuktatták, majd lemondott, de még mindig a helyén van a bukaresti kormány magyar minisztere
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Leszedte a keresztvizet Nicușor Danról egykori tanácsadója

Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.

Leszedte a keresztvizet Nicușor Danról egykori tanácsadója
2026. június 12., péntek

Kormányalakítás: Tomac az USR-től sem számíthat sok jóra

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.

Kormányalakítás: Tomac az USR-től sem számíthat sok jóra
2026. június 12., péntek

Több erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás

A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.

Több erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás
Hirdetés
Hirdetés