
Fotó: Facebook/Klaus Iohannis
Az Amerikai Egyesült Államok nyugati partján élő román közösség képviselőivel találkozott csütörtökön Klaus Iohannis. Az államfő arról beszélt a találkozón, hogy Románia komplikált helyzetben van az ukrajnai háború miatt, de az ország jól halad előre, a gazdaság növekedőben van.
2022. szeptember 23., 10:442022. szeptember 23., 10:44
2022. szeptember 23., 13:082022. szeptember 23., 13:08
„Régóta nem voltunk ilyen helyzetben, krízis krízis hátán, és mégis feltaláljuk magunkat. (...) A helyzet tele van nehézséggel, de ugyanakkor lehetőséggel is, és csak a románok leleményességének, találékonyságának és nagylelkűségének köszönhető, hogy mindezen válságok ellenére – meglepő módon – növekedik a gazdaságunk” – mondta Iohannis.
Az elnök beszámolt arról, hogy Románia határait már közel két és félmillió ukrán menekült lépte át, és az ukrán gabona exportjának 60 százaléka Románián keresztül történt. Az energiaválságról szólva az államfő örvendetesnek nevezte, hogy a kormánynak sikerült elfogadható áron tartani az energiaárakat.
– fogalmazott. Említést tett az Amerikai Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai partnerségről is. Elmondta, Románia az amerikai támogatásnak köszönhetően NATO-tagállam, jelenleg is nagyon sok amerikai katona van a romániai bázisokon. „Ez a legerősebb biztonsági garancia, amelyben valaha része volt Romániának” – hangsúlyozta.
Fotó: Facebook/Klaus Iohannis
Iohannis azt mondta a találkozó résztvevőinek: az Amerikai Egyesült Államokban élő románok rendkívül fontos hidat képeznek Románia és az USA között. Az államfőt felesége, Carmen Iohannis kísérte el a találkozóra, mindketten fényképezkedtek a résztvevőkkel.
„Örülök, hogy az amerikai románokkal való találkozóra egy különleges időpontban kerül sor, abban az évben, amikor a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség 25. évfordulóját ünnepeljük. Ahogy a 25 éves történet bizonyította, valóban van, amit érdemes ünnepelni: a barátságot, biztonságot, jólétet; és az elmúlt évben minden eddiginél nyilvánvalóbbá vált ennek a partnerségnek az értéke” – mondta Muraru.
A találkozón körülbelül háromszáz személy vett részt: az USA nyugati partján élő románok képviselői, valamint Romániát Amerikában képviselő főkonzulok és tiszteletbeli konzulok.
amint azt a 90-es évek végén, 2000-es évek elején is tették, amikor több mint 160.000 levelet küldtek az amerikai kongresszusnak Románia NATO-csatlakozása érdekében. „Azt hiszem, ez most is működhet, az új technológiákkal persze, mert ma már senki nem küld levelet, hanem e-maileket küld, de azt hiszem, meg tudjuk valósítani” – tette hozzá a nagykövet abból az alkalomból, hogy Klaus Iohannis államfő az USA nyugati partján élő románokkal találkozott.
Muraru azt is elmondta, hogy az Egyesült Államokban lévő román egyházak, valamint a román vállalkozók, tanárok, kutatók támogatását is igénybe lehet venni a vízummentesség elérésében. „Ezek az emberek ajtókat nyithatnak ki, befolyásuk lehet olyan emberekre, akik támogatják Romániát ebben a törekvésében” – fogalmazott.
„Sokan csúcstechnológiával foglalkozó vállalatoknál dolgoznak, sokan alapítottak magasan jegyzett start-up céget, vannak román milliárdosaink – van olyan román vállalat, amelynek tőzsdei értéke 36 milliárd dollár -, több száz mérnökünk dolgozik a Boeingnél, számos szakemberünk dolgozik a Szilícium-völgy nagyvállalatainál, és vannak fejlett technológiával foglalkozó professzoraink a Stanfordon és más magasan jegyzett egyetemeken” – sorolta az amerikai román nagykövet.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
szóljon hozzá!