
Női bónusz. Bogdan Ivan energiaügyi miniszter szerint az Energetikai Holdingokat Kezelő Társaság vezetői azért is kapnak pluszpénzt, mert nő is van köztük
Fotó: László Ildikó
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
2025. július 11., 08:192025. július 11., 08:19
A tárcavezető a női bónusz kapcsán csütörtökön este elmondta, hogy az Energetikai Holdingokat Kezelő Társaság (SAPE) igazgatótanácsának tagjai csak azért kapnak bérprémiumot, mert a csapatban van egy nő.
Az Euronews-nak nyilatkozva kifejtette:
Elmondta, hogy elküldte a minisztérium ellenőrző szervét az intézményhez, miután felfedezte, hogy az igazgatótanács tagjai, köztük férfiak is, ellentmondásos „női bónuszt” kapnak.
„Múlt héten, a munkaidő végén, este nyolc óra körül az irodában voltam, és aláírtam a táblázatot, és kíváncsi voltam, hogy mik a teljesítménymutatók, mert nem értek egyet olyan lépések támogatásával, amelyeket nem ellenőriztek előzetesen. És láttam, hogy
nem tudom, pontosan mennyi a juttatás, de jó pár ezer lej havonta” – mondta a miniszter.
Ivan azt is elmondta, mivel foglalkozik a szóban forgó cég.
„Ez egy olyan cég, amelyet csak most fedeztem fel, amikor odakerültem. Ennek a cégnek az alapötlete okos, de az optimalizálás módja szerintem még hagy némi kívánnivalót maga után. Egy körülbelül 100 millió eurós alapot kezel energetikai befektetésekhez, amelyet később arra lehet használni, hogy a bankokkal együtt célzottan nagyon nagy energetikai projektekbe fektessenek be” – mondta Ivan.
Hozzátette, hogy
Mint ismeretes, a kormány kemény megszorító csomagokat kénytelen kidolgozni, hogy sikerüljön lefaragni a tavalyi, 9,3 százalékos költségvetési hiányt.
Eközben kiderült, hogy számos állami cég vezetői és igazgatótanácsi tagjai jelentős pótlékokat és prémiumokat kapnak különböző ürügyekkel – számos cégnék az utóbbi hónapokban emelték meg a juttatások összegét, felkészülve arra, hogy a kormány be fogja fagyasztani azokat.

Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 34 százalékával nyerne, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS vasárnap közzétett felméréséből.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor egy román F-16-os vadászgép Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.
Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
1 hozzászólás