Hirdetés

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban

gazdasági miniszter

Tisztogatást ígér. Radu Miruță gazdasági miniszter szerint cseökkenteni fogják a kirívóan magas illetményeket

Fotó: Facebook/Radu Miruţă

Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.

Krónika

2025. július 10., 12:052025. július 10., 12:05

A gazdasági miniszter az Antena 3 hírcsatornának szerdán este úgy fogalmazott: az állami cégeknél akadnak olyan vezetők, akik a román állam érdekei ellenében hoztak döntéseket.

„Sok olyan mechanizmus van, ami már régóta bevett szokássá vált. Ezek egy részét a következő időszakban megoldják. Ami meglepett, hogy

Hirdetés
Idézet
abban az időszakban, amikor igyekeztünk olyan intézkedéseket találni, amelyekkel csökkenteni lehet a kiadásokat, az állami vállalatoknál a juttatásokat akár ötszörösére is emelték a májusi szinthez képest. Megnéztem a legfelháborítóbbakat: a Mangalia Hajógyárnál az igazgatótanácsi tagok illetménye 2260 lej volt, de májusban 15 500 lejre emelték, a Romarmnál 6500 lej volt, 2025 májusában 19 950 lejre emelkedett.

Sok ilyen helyzet van. Ha megnézzük az igazgatókat, az Icertrans igazgatójának 53 910 lejes fizetése van. Ezek mind bruttó értékek. De az a tény, hogy nagyon röviddel az új kormány hivatalba lépése előtt emelték őket, felvet néhány kérdőjelet” – mondta a miniszter.

„Ez hozzáállás kérdése, hogyan viszonyulsz azokhoz a forrásokhoz, amelyekből a román államnak kell gazdálkodnia” – mondta.

A miniszter leszögezte:

akkor is változtatni fog a gyakorlaton, ha az érintettek úgy dolgozták ki a szerződéseket, hogy azok nehezen módosítóak legyenek az új kormány által.

„Van egy módszer azok számára is, akik kidolgozták a szerződéseiket: új teljesítménymutatókat fogok bevezetni, nem azért, hogy gúnyt űzzek belőlük őket, hanem hogy tükrözzék a teljesítményt. Aztán a következő, néhány hónap múlva esedékes értékelés az új mutatók alapján fog történni. Aki nem felel meg, az távozik. Nem lehet olyan helyzet, hogy a kormány azt mondja az embereknek, hogy közre kell működniük kell a hiány csökkentésében, de a román állami vállalatoknál ilyen helyzetet látunk” – mondta a gazdasági miniszter.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Egyhetes üdülés? Még mindig keveseknek adatik meg

Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.

Egyhetes üdülés? Még mindig keveseknek adatik meg
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Felkészületlenül érheti Romániát az „olajvihar” – Hány lejes üzemanyagárnál mondunk le az autóról?

Románia egy súlyos energiakrízis, üzemanyagár-válság küszöbén áll, amelyet a hatóságok továbbra is csupán megnyugtató nyilatkozatokkal kezelnek, miközben az ország sebezhetősége nyilvánvaló – állapítja meg az Intelligens Energia Egyesület.

Felkészületlenül érheti Romániát az „olajvihar” – Hány lejes üzemanyagárnál mondunk le az autóról?
2026. július 25., szombat

Románia agrár-paradoxona: exportáljuk a búzát, importáljuk a kekszet

Románia jelentős mennyiségben termel búzát, kukoricát és napraforgót, és Európa egyik meghatározó gabonaszállítója. Ennek ellenére a román állampolgárok bevásárlókosara egyre inkább külföldről érkező élelmiszerekkel telik meg.

Románia agrár-paradoxona: exportáljuk a búzát, importáljuk a kekszet
2026. július 25., szombat

Megnyílnak a rég várt agrárpályázatok: akár 200 ezer eurót is nyerhetnek a gazdák

Hónapok óta várt döntéshez érkezett a romániai mezőgazdaság két legfontosabb idei vidékfejlesztési pályázata: a fiatal gazdák gazdaságainak megerősítését szolgáló DR-12, valamint a kisgazdaságok fejlesztését célzó DR-14 támogatási vonal.

Megnyílnak a rég várt agrárpályázatok: akár 200 ezer eurót is nyerhetnek a gazdák
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Enyhén mérséklődött a költségvetési hiány

Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első félévben jegyzett 3,64 százalékhoz képest – közölte pénteken a pénzügyminisztérium.

Enyhén mérséklődött a költségvetési hiány
2026. július 24., péntek

Hatalmas darukat szeretnének gyártani a kínaiak Erdélyben, de lehet, hogy füstbe megy a tervük

Egy kínai, nehéz építőipari gépeket gyártó vállalat az európai piacra való belépést tervezi, és ennek érdekében megkezdte az előkészületeket egy gyártóüzem megnyitására a Brassó megyei Vidombákon – adta hírül a BZB.ro.

Hatalmas darukat szeretnének gyártani a kínaiak Erdélyben, de lehet, hogy füstbe megy a tervük
2026. július 24., péntek

Bolojan elmondta, fenyeget-e üzemanyaghiány a kazah olajszállítások leállítása után

Romániában jelenleg nem áll fenn üzemanyag-ellátási válság kockázata – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan elmondta, fenyeget-e üzemanyaghiány a kazah olajszállítások leállítása után
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Újra nagyot ugrott az üzemanyagok ára, és még most sincs vége

A piacvezető Petrom pénteken újfent jelentősen emelte meg a töltőállomásain gyakorolt üzemanyagárakat, így a benzin ára meghaladta a 9 lejt, a gázolajé pedig egyre közelebb a 10 lejes lélektani határhoz.

Újra nagyot ugrott az üzemanyagok ára, és még most sincs vége
2026. július 23., csütörtök

Stagnál az online kereskedelem, de az elektronikai cikkek most is kelendőek

Megtorpanni látszik az online kereskedelem Romániában: bár a boltok bevétele nőtt, a rendelések száma gyakorlatilag nem változott az év első felében.

Stagnál az online kereskedelem, de az elektronikai cikkek most is kelendőek
2026. július 23., csütörtök

Védelmébe vette a nemzeti bank a kamatláb állítólagos manipulációja miatt gigabírsággal sújtott pénzintézeteket

A Versenytanács által tíz bankra a bankközi hitelkamatláb (ROBOR) állítólagos manipulálása miatt kiszabott, 3,7 milliárd lej összegű, azaz a bevételek 5–7 százalékát kitevő bírság gazdasági és pénzügyi szempontból kritikus helyzethez vezet.

Védelmébe vette a nemzeti bank a kamatláb állítólagos manipulációja miatt gigabírsággal sújtott pénzintézeteket
Hirdetés
Hirdetés