
Cătălin Voicu volt szenátor
Jogerősen hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti táblabíróság Cătălin Voicu volt szenátort hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt.
2018. június 29., 17:142018. június 29., 17:14
2018. június 29., 17:152018. június 29., 17:15
A bíróság elutasította a vádlottak és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai által benyújtott fellebbezéseket, fenntartva a bukaresti törvényszék által 2017-ben kimondott első fokú ítéletet.
Mivel azonban 2012-ben már született ellene egy hétéves szabadságvesztésről szóló ítélet, a bíróság a súlyosabb büntetés végrehajtását rendelte el. A román Szociáldemokrata Párt (PSD) volt szenátorától ugyanakkor elkoboznak 200 ezer eurót és 119 ezer lejt.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a bukaresti törvényszék azt is elrendelte, hogy az ügy vádlottjai 5,2 millió lejt (1,3 millió eurónak megfelelő összeget) fizessenek vissza kártérítésként a SC Servicii Energetice Moldova SA vállalatnak. Cătălin Voicu volt államelnöki tanácsos, majd képviselő, illetve szenátor ellen 2014 novemberében emelt vádat a DNA hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!