Hirdetés

Helikoptereket és drónokat vesz a román hadsereg

•  Fotó: Facebook/ Gazeta Vaslui

Fotó: Facebook/ Gazeta Vaslui

Két helikopter összesen 150 millió euróba kerülő megvásárlásához kérte a hadsereg a bukaresti parlament jóváhagyását, a parlament házbizottságai pedig szerdán rá is bólintottak a kérésre.

Balogh Levente

2022. október 26., 18:352022. október 26., 18:35

2022. október 26., 18:372022. október 26., 18:37

A felkérésből kiderül: a hadsereg azzal indokolja a beruházás szükségességét, hogy azáltal tudja hatékonyan ellátni a feladatát kül- és belföldön.

Egyrészt ugyanis hatékonyabban teljesíti majd a NATO védelmi képességeinek növelése terén Romániára kiosztott teendőket, másrészt a haderő-fejlesztési célkitűzések is megvalósulnak.

Hirdetés

Az is fontos szempont, hogy így ütőképesebben tudna reagálni közvetlen fenyegetés esetén.

A dokumentumból kiderült, hogy a szükséges elemzések elvégzése után az Airbus H215M helikopterei mellett döntöttek.

Ez már csak azért is indokolt, mert az Airbus már 2016-ban helikoptergyárat létesített a Brassó megyei Vidombákon, és bár a román kormány már akkor ígéretet tett arra, hogy ettől a gyártótól rendelnek majd katonai helikoptereket, minderre eddig nem került sor. Eközben a haderőfejlesztés egy másik szegmense is közelebb került a megvalósuláshoz: a parlament két házának védelmi bizottságai egyhangúlag rábólintottak a védelmi tárca kérésére, amely szerint 18 török gyártmányú Bayraktar TB2 katonai drónt vásárolna.

 A minisztérium még szeptember elsején kérte három, egyenként hat elemből álló Bayraktar-rendszer beszerzésének jóváhagyását, a tranzakció értékét 300 millió dollárra becsülik.

Ebbe nem csupán a 18 drón tartozik bele, hanem a logisztikai támogatás, valamint a kiképzéshez és a gyakorlatozáshoz szükséges eszközök is. Az indoklás szerint a beszerzés elősegíti, hogy elérjék a hadsereg 2040-re kitűzött modernizálását.

Mint ismeretes, a török Bayraktar drónokat az ukránok is nagy sikerrel használják az országot megtámadó orosz erők elleni hadműveletek során.

A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) keddi ülésén egyébként elfogadták az Armata 2040 (Hadsereg 2040) program aktualizált változatát, amelynek fő irányágai a katonai állománnyal járó költségek biztosítása, a haderő-fejlesztési programok átalakítása, a védelmi ipar korszerűsítése, valamint a képzett katonai személyzet hatékonyabb megtartása – közölte az államelnöki hivatal.

Az Armata 2040 program célja az ország hadi képességének fejlesztése, hogy a román állam eleget tehessen a Románia területi integritásának védelmére vonatkozó alkotmányos kötelességének.

Miután döntés született arról, hogy 2023-tól Románia GDP-jének 2,5 százalékát fordítják védelemre, a CSAT szerint minden adott ahhoz, hogy magas harcképességű, modern felszereléssel ellátott, a szövetségesekkel összehangoltan működő, gyorsan bevethető, önfenntartó, többdimenziós védelmi eszközökkel rendelkező, rugalmas és hatékony parancsnoki és irányítási rendszerrel rendelkező fegyveres erőstruktúra jöjjön létre.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”

Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Végeztek a lakóházba kétszer betörő anyamedvével és egyik bocsával

Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.

Végeztek a lakóházba kétszer betörő anyamedvével és egyik bocsával
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Újra lehet közlekedni a Transzfogarasi úton, de csak egy adott idősávban

Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.

Újra lehet közlekedni a Transzfogarasi úton, de csak egy adott idősávban
2026. június 12., péntek

Megbuktatták, majd lemondott, de még mindig a helyén van a bukaresti kormány magyar minisztere

Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.

Megbuktatták, majd lemondott, de még mindig a helyén van a bukaresti kormány magyar minisztere
2026. június 12., péntek

Leszedte a keresztvizet Nicușor Danról egykori tanácsadója

Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.

Leszedte a keresztvizet Nicușor Danról egykori tanácsadója
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Kormányalakítás: Tomac az USR-től sem számíthat sok jóra

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.

Kormányalakítás: Tomac az USR-től sem számíthat sok jóra
2026. június 12., péntek

Több erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás

A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.

Több erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás
2026. június 12., péntek

Beismerte „bűnösségét” a román miniszterelnök-helyettes

Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.

Beismerte „bűnösségét” a román miniszterelnök-helyettes
Hirdetés
Hirdetés