Hatalom és ellenzék szövetsége

A szenátus a liberálisok és az RMDSZ ellenszavazataival is elfogadta a TVA-csökkentést Az ellenzékkel szövetkezett a Konzervatív Párt, hogy a szenátus csütörtöki ülésén elfogadják az alapélelmiszerekre kirótt hozzáadottérték-adó (TVA) csökkentését. A voksolás eredménye vitákat váltott ki a kormánykoalícióban: a konzervatívokat gazdasági csoportokkal való szövetkezéssel vádolja az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt.

2006. április 14., 00:002006. április 14., 00:00

Feszültségeket okozott a kormánykoalícióban, hogy a szenátus plénuma csütörtöki ülésén megszavazta az alapélelmiszerek hozzáadottérték-adója (TVA) csökkentésére vonatkozó törvénytervezetet. Mint ismeretes, a jogszabályt a Konzervatív Párt (PC) kezdeményezte, a kormánykoalíció többi pártja azonban többször is kifogásolta az intézkedést, arra hivatkozva, kevés a valószínűsége annak, hogy az élelmiszerek ára valóban csökkenjen, ezzel szemben a költségvetésben várható hiány viszont számottevő lenne. A tervezet értelmében a jelenlegi 19 százalékról 9 százalékra csökkenne a hozzáadottérték-adó a kenyér és egyéb péktermékek, a hús, a hal, a tejtermékek, a cukor, a rizs és a tojás esetében. Ha a képviselőház is elfogadja a jogszabályt, a hozzáadottérték-adó július elsejétől csökkenne.
A szenátusban egyébként a Konzervatív Párton kívül a Nagy-Románia Párt (PRM), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Demokrata Párt (PD) szavazott a tervezet mellett, annak ellenére, hogy előzőleg a kormány nem támogatta azt. A voksolást követően Puiu Haºotti, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakcióvezetője „árulásnak” minősítette, hogy a demokraták az ellenzékkel együtt szavaznak. Maria Petre demokrata párti szenátor azzal magyarázta pártja álláspontját, hogy a lakosság számára előnyös intézkedésről van szó. Dan Voiculescu, a konzervatívok elnöke ugyancsak bírálta a liberálisokat a szavazáson képviselt álláspontjuk miatt, és csalódásának adott hangot, hogy Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök nem akarta megvitatni a tervezetet. A konzervatívok elnöke a demokratákat sem kímélte: szerinte az Emil Boc vezette alakulat, bár a tervezet mellett voksolt, továbbra is „képmutató”. Voiculescu szerint a szenátusi voks nem politikai jellegű volt, hanem „technikai” okokból szavazták meg.
Tãriceanu leginkább a demokraták álláspontját tartotta meglepőnek, hiszen – mint mondotta – a szavazás előtt tárgyalt a kérdésről Adriean Videanuval, a PD ügyvezető elnökével. A PC tervezetéről a miniszterelnök kijelentette, hogy „populista és demagóg” elemeket tartalmaz. A miniszterelnök elmondta: az intézkedés következtében a bruttó hazai össztermékben (GDP) 0,8 százalékos hiány keletkezne, a nyertesek pedig a kenyérgyárak tulajdonosai lennének, nem pedig a lakosság. Az így keletkező GDP-hiány pedig veszélyeztetné a tervezett infrastrukturális befektetéseket, valamint a nyugdíjemelést is – fejtette ki a miniszterelnök. Tãriceanu szerint szavazás közben a kenyérgyárak tulajdonosai próbáltak nyomást gyakorolni a honatyákra. A miniszterelnök véleményéhez Sebastian Vlãdescu pénzügyminiszter is csatlakozott. A fő pénzügyér szerint a hozzáadottérték-adó csökkentése csakis a vállalatok profitjának növeléséhez, valamint adócsaláshoz vezethet. Csütörtökön egyébként Adriean Videanu is reményét fejezte ki, hogy a képviselőházi szavazáson a tervezetet nem fogadja majd el a plénum.
Az RMDSZ szenátorai a liberálisokhoz hasonlóan a tervezet ellen szavaztak. Puskás Bálint, a szenátus költségvetési, pénz- és bankügyi bizottságának tagja a Krónikának elmondta: az RMDSZ azért nem támogatja a konzervatívok törvénytervezetét, mert az élelmiszerek nem lennének olcsóbbak, a pénz pedig kizárólag a kereskedők, valamint a gyártulajdonosokhoz jutna. Puskás megerősítette Tãriceanunak azt a kijelentését, miszerint különböző vállalkozók megpróbáltak nyomást gyakorolni a honatyákra: az RMDSZ szenátora szerint ezek a cégek a PC érdekszférájába tartoznak, ezzel magyarázható az is, hogy a Voiculescu vezette alakulat ragaszkodik a tervezethez. Az RMDSZ úgy látja, hogy a hozzáadottérték-adó csökkentése helyett a kormánynak olyan szociális programokat kell kezdeményeznie, amelyek eredményeit nemcsak a vállalkozók, hanem a lakosság is élvezheti.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként