
Politikai háttér? A rendőrség azt gyanítja, hogy AUR-os politikusok irányították a tüntetőket
Fotó: Silviu Matei/Agerpres
A rendőrség gyanúja szerint szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) három parlamenti képviselője koordinálta a tüntetőket a Központi Választási Iroda (BEC) bukaresti székháza előtt az utcai összecsapásokba torkollt megmozduláson.
2025. március 10., 11:272025. március 10., 11:27
A gyanú szerint az AUR három hoatyája, Daniel Cătălin Ciornei, Tiberiu Claudiu Bârstan és Mihai Bogdan Negoescu is ott volt a tüntetők között a tavalyi érvénytelenítette elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt indulását megtiltó határozat nyilvánosságra kerülése idején.
Amikor azonban a megmozdulás erőszakba torkollt, és a tüntetők összecsaptak a csendőrökkel, mindhárman távoztak a helyszínről.

Nyugalomra intett mindenkit a Călin Georgescu elnökválasztási indulásának elutasítását követő vasárnap késő esti utcai zavargásokat követően George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
A Digi 24 kérdésére, hogy beszélt-e a három képviselővel, Dan Tanasă többször is kitért a válaszadás elől.
Mint arról beszámoltunk, több százan tüntettek vasárnap este a Központi Választási Iroda előtt Bukarest óvárosában, miután a hatóság Călin Georgescu kizárásáról döntött.

A Központi Választási Iroda (BEC) vasárnap este közölte, hogy a tavalyi elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat megállapításainak figyelembevételével utasította el Călin Georgescu jelöltségének iktatását.
A tüntetők macskaköveket szedtek föl és megdobálták a csendőröket, felgyújtottak egy fát, megrongálták a teraszok bútorait és petárdákat dobáltak.
A BEC 10 igen és négy nem szavazattal utasította el Georgescu indulását az elnökválasztás érvénytelenítéséről szóló alkotmánybírósági határozatra hivatkozva.

Elszabadultak az indulatok a Központi Választási Iroda (BEC) bukaresti székháza előtt, miután a testület elutasította a tavalyi elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő Călin Georgescu indulását a megismételt megmérettetésen.
Mint megírtuk, hétfőn George Simion, az AUR elnöke nyugalomra intett mindenkit, és közölte, hogy egyeztet Georgescuval arról, mi a teendő.
13 csendőr sérült meg a vasárnap esti utcai zavargásokban
Tizenhárom csendőr sérült meg vasárnap este Bukarestben, a Központi Választási Iroda (BEC) előtti spontán tüntetésen, amely a Călin Georgescu elnökjelöltségét elutasító bejelentést követően robbant ki – számolt be hétfőn a Román Rendőrség szóvivője.
Octavian Dan szerint eddig kilenc sérült csendőrt hallgattak ki sértett félként, további négyet pedig tanúként. További négy csendőrt jelenleg kórházban ápolnak, és őket is ki fogják hallgatni sértett félként.
Ugyanakkor hét, a tüntető tömegből agresszív viselkedés miatt kiemelt személyt a rendőrségre kísértek kihallgatásra – tette hozzá Dan.
A helyszíni vizsgálatokból kiderült, hogy a tüntetők több üzlet kirakatát betörték, utcabútorokat rongáltak meg, járdaköveket szedtek fel és felborították az egyik televíziócsatorna autóját – számolt még be a rendőrségi szóvivő.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
szóljon hozzá!