Alexandru Rafila
Fotó: Román Mikrobiológiai Társaság
Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke úgy véli, legkésőbb két-három héten belül Romániában naponta ezer vagy annál is több új koronavírusos esetet fognak regisztrálni.
2020. március 25., 20:422020. március 25., 20:42
2020. március 25., 20:472020. március 25., 20:47
A szakember az Agerpres hírügynökségnek kifejtette, ha néhány nap leforgása alatt nagy a fertőzéses esetek száma, és sok a komplikált eset, nehezebb a gyógykezelés, és a páciensek élete forog veszélyben. Jelenleg naponta több száz az újonnan diagnosztizáltak száma: kedden kétszázon felül volt, szerdán megközelítette a 150-et.
„Nem tudom, hogy az újonnan jegyzett esetek számának van-e nagyobb relevanciája, vagy inkább az idős vagy krónikus személyek számának a diagnosztizáltak sorában, mert ők jelentik a legnagyobb kockázatot, és nagy valószínűséggel az intenzív osztályokra fognak kerülni. (...) Valószínű, hogy két-három héten belül, vagy talán már hamarabb is eljutunk a napi ezer új esethez” – jelentette ki a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke.
A szakember úgy látja, hogy a világjárvány körülbelül két éven át fog tartani, addig, amíg meg nem jelenik az oltóanyag. Ugyanakkor a mikrobiológus szerint az új koronavírus kezelésére már idén nyárig meg fog jelenni egy gyógyszer, így a súlyos esetek és a halálos kimenetelű fertőződések száma csökkenni fog.
Alexandru Rafila szerint a társadalmi távolságtartást előíró rendelkezések mindaddig érvényben maradnak, amíg nem csökken az igazolt fertőzöttek és a súlyos esetek napi száma. Egyelőre ez a szám növekvőben van, és fontos, hogy lehetőség legyen a súlyos esetek intenzív terápiás kezelésére. „Ne feledjük, hogy egy intenzív terápián kezelt beteg körülbelül három hetet tölt azon az osztályon” – hívta fel a figyelmet a szakember.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
szóljon hozzá!