
Florin Cîţu és Ludovic Orban nyilatkozik a PNL vezetőségének ülését követően
Fotó: PNL/Facebook
Florin Cîţu miniszterelnök továbbra is élvezi a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatását – jelentette ki hétfőn Ludovic Orban, a nagyobbik kormánypárt elnöke, aki szerint fel sem merül a jobbközép koalíció politikai konfigurációjának módosítása.
2021. április 19., 13:292021. április 19., 13:29
2021. április 19., 13:412021. április 19., 13:41
A PNL vezetőtestületének ülését követően Orban leszögezte, az alakulat vállalta a kormányzás felelősségét, és mindent megtesz a jó kormányzás érdekében. „Mi nem játszadozunk Románia sorsával. Eldöntöttük, hogy ennek a kormánynak Florin Cîţu a miniszterelnöke, ehhez tartjuk magunkat, komolyak vagyunk és megyünk tovább. Arra biztatjuk koalíciós partnereinket is, hogy tegyék félre mindazt, ami elválaszt bennünket, inkább arra koncentráljunk, amit az emberek elvárnak tőlünk: a jó kormányzásra” – fogalmazott a volt miniszterelnök.
„Az általam vezetett kabinet valamennyi tagját annak alapján értékeljük ki, amit megvalósított, nem pedig az alapján, amit ő állít, hogy megvalósított” – nyomatékosította Cîţu a PNL vezetőségének ülését követően. A kormányfőt arról kérdezték, milyen intézkedéseket terveznek ama miniszterek esetében, akik bírálták őt Vlad Voiculescunak az egészségügyi miniszteri tisztségből történt menesztését követően. Cătălin Drulă – aki Voiculescuhoz hasonlóan az USR-PLUS pártszövetséget képviseli a kormányban – szállításügyi miniszter például hevesen bírálta Cîţut, „politikai zombinak” nevezve a kormányfőt.
A hárompárti kormánykoalíció vezetői hétfőn 17 órakor ülnek tárgyalóasztalhoz, a megbeszélés fő napirendi pontja a Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter leváltása nyomán kialakult helyzet megtárgyalása lesz. Rareş Bogdan, a PNL első alelnöke az alakulat vezetőtestületének hétfői ülése előtt azt nyilatkozta, hogy „nem hátrálnak meg”, nem váltják le a miniszterelnököt, nem változtatnak a minisztériumok és ügynökségek decemberi elosztásán. Florin Cîţu miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott, várja, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Szabadság, Egység, Szolidaritás Pártja alkotta USR-PLUS Szövetség más személyt nevesítsen az egészségügyi tárca élére.
A kormányfő múlt szerdán váltotta le tisztségéből Vlad Voiculescu egészségügyi minisztert. Az USR-PLUS képviselői bírálták a miniszterelnök „egyoldalú döntését”, és a koalíció vezetőségének összehívását sürgették, hogy a miniszterelnöknek megszavazott bizalom megvonásáról egyeztessenek.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!