
A román védelmi miniszter a cél a román hadiipar „felélesztése”, a haderőfejlesztés
Fotó: Román védelmi minisztérium/Facebook
Radu Miruță védelmi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján ismertette a Románia 9,53 milliárd eurós SAFE-hitelkeretéből finanszírozott haderőfejlesztési programot, amely 21 beruházást irányoz elő. Az országnak összesen 16,68 milliárd eurós kedvezményes hitelkeret áll rendelkezésére az akcióprogram keretében.
2026. január 26., 21:212026. január 26., 21:21
2026. január 26., 23:362026. január 26., 23:36
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a SAFE uniós védelmi hitelprogram jelentős pénzügyi előnyt jelent Románia számára, mivel
Emellett a hitelek felhasználása komoly kihívást is jelent a hazai védelmi ipar számára, amelynek rövid határidőn belül kell termelési kapacitásokat létrehoznia vagy újraindítania – számolt be az Agerpres. A miniszter szerint a SAFE egyik fő hozadéka a román hadiipar „felélesztése”: a program keretében nyugati technológiával rendelkező külföldi cégek és hazai vállalatok működnek együtt azzal a céllal, hogy
Miruță elmondta, hogy a 21 beruházás közül tízet más országokkal közösen, 11-et pedig Románia önállóan valósít meg. Közlése szerint a román hadsereg hat uniós tagállammal együtt szerez be Mistral légvédelmi rakétákat, valamint H225M típusú, többfeladatú katonai helikoptereket, Franciaországgal közösen radarrendszereket, Németországgal együtt pedig olyan légvédelmi és vezetési-irányítási rendszereket, amelyek a Patriot-rendszer képességeit egészítik ki.
A lista legnagyobb, 2,98 milliárd eurós tétele 298 harckocsi beszerzésére vonatkozik, 761 millió eurót pedig 139 Piranha 5-ös páncélozott csapatszállító beszerzésére fordít a romțn hadsereg. Csaknem 440 millió eurót fordítanak 240 ezer NATO-szabványú gyalogsági fegyver, 207 millió eurót pedig hét tengerészeti rakétarendszer megvásárlására.
A listán szerepelnek többek között:
a NATO-szabványú gyalogsági fegyverzet, valamint a 35 milliméteres légvédelmi lőszerek beszerzésére is. A hitelkonstrukció keretében lehívható összegből 4,2 milliárd eurót Románia arra fordít, hogy néhány éven belül megteremtse a gyorsforgalmi összeköttetést Ukrajnával, illetve Moldovával, 2,8 milliárd eurót pedig a román belügyminisztérium fog elkölteni nemzetbiztonsági és polgári védelmi célokra.
Mihai Jurcă, a bukaresti kormány főtitkára elmondta: a SAFE-hitel révén a BBB hitelosztályzatú Románia az AAA minősítésű államoknál alkalmazott alacsony kamat mellett vehet fel a 16,6 milliárd eurós hosszú (45 éves) futamidejű hitelt védelmi képességeinek fejlesztésére, a törlesztést pedig csak 10 év múlva kell megkezdenie. A haderőfejlesztés terén Románia kikötötte, hogy legalább 50 százalékban hazai gyártmányú fegyvereket akar vásárolni, ami megerősítheti a román vállalatok kapcsolatrendszerét a nemzetközi partnerekkel, bizonyos hadi felszerelések romániai gyártása vagy összeszerelése érdekében.
Bukarest azt reméli, hogy így a román védelmi ipari állami és magántulajdonban lévő vállalatai regionális jelentőségű piaci szereplőkké válhatnak.

Elutasítja Radu Miruță védelmi miniszter azt a lehetőséget, hogy Románia nukleáris fegyverek elemeit tárolja vagy ilyen fegyvereket fejlesszen.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
szóljon hozzá!