A román kormányfő szerint több lehetőségen gondolkodnak
Fotó: Gov.ro
Május 15-e után első szakaszban azokon a korlátozásokon enyhítenek a hatóságok, amelyek esetében a legkisebb a járványtani kockázat – szögezte le csütörtökön Ludovic Orban miniszterelnök.
2020. április 30., 13:402020. április 30., 13:40
2020. április 30., 13:482020. április 30., 13:48
A kormányfő rámutatott, fokozatosan lazítanak majd a korlátozásokon, az első enyhítések bevezetése után várnak 14-15 napot, hogy lássák, milyen hatással vannak ezek a vírus terjedésére, és csak ez után következhetnek az esetleges újabb lazítások.
„Ezzel párhuzamosan a védelmi intézkedéseket is elő kell készíteni, vagyis ha megnyitjuk az éttermeket, szabályokat kell felállítanunk, amelyekhez a tulajdonosoknak igazodniuk kell. Ugyanez lenne érvényes a bölcsődékre, óvodákra is” – válaszolt Orban, amikor újságírók azt kérdezték tőle, kinyitnak-e ebben az évben az óvodák, bölcsődék.
A miniszterelnök hozzátette, a kormány tudatában van annak, hogy sok szülő – főleg a gyermeküket egyedül nevelők – számára gondot jelent a gyermekek felügyeletének megoldása, mert sok esetben a munkáltató ragaszkodik ahhoz, hogy a szülő menjen dolgozni, ezért további lehetőségeken gondolkodnak az ilyen helyzetben levők támogatására.
Orban az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint arról is beszélt, hogy május 15-étől a településen belüli közlekedéssel kapcsolatos korlátozások teljesen megszűnnek, és a települések közötti közlekedést érintő korlátozásokon is enyhítenek.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
szóljon hozzá!