
Fotó: Haáz Vince
A magánszemélyek kétezer és húszezer lej közötti, a jogi személyek 10 ezer és 70 ezer lej közötti bírsággal sújthatók a koronavírus terjedését fékezni hivatott intézkedések be nem tartása esetén – jelentette be pénteken a miniszterelnöki kancellária vezetője, Ionel Dancă.
2020. március 27., 13:272020. március 27., 13:27
2020. március 27., 14:062020. március 27., 14:06
A hatósági intézkedések be nem tartása miatt kiszabható bírságok súlyosbításáról csütörtöki ülésén döntött a Ludovic Orban vezette román kormány. Egy másik intézkedés értelmében a közintézmények és hatóságok által kibocsátott valamennyi dokumentum érvényessége meghosszabbodik 90 nappal a szükségállapot megszűnésétől számítva.
Az erről szóló sürgősségi rendelet szerint a rendvédelmi intézmények pihenőszabadságon levő alkalmazottait visszahívják dolgozni. Emellett arról is rendelkezik a rendelet, hogy a missziók miatt indokolt áthelyezésekhez nem szükséges az alkalmazott hozzájárulása, ugyanakkor a szükségállapot időszakában felfüggesztik az előre hozott nyugdíjba vonulással kapcsolatos eljárásokat is.
Hivatalos adatok szerint eddig 13 611 személy nem tartotta be a forgalomkorlátozásra vonatkozó rendelkezéseket, emiatt a rendőrség péntekig összesen 17 256 424 lej értékben rótt ki bírságot a szabélysértőkre. A forgalmi korlátozásokat a 3-as számú katonai rendelet írja elő, amely szerdán 12 órakor lépett érvénybe.
Ez idáig 199 ügyben indítottak eljárást az illetékes belügyi szervek a betegségek leküzdésének meghiúsítása gyanújával – közölte pénteken a bukaresti stratégiai kommunikációs törzs (GCS). A csendőrség és a rendőrség ugyanakkor 2866 bírságot rótt ki az otthoni elkülönítés vagy a karantén szabályainak megszegése miatt. Emellett a határrendészet négy ügyben indított eljárást hamis nyilatkozattétel miatt.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
szóljon hozzá!