
Fotó: Presidency.ro
Február 8-ától, hétfőtől kezdődően a diákok többsége visszatér az iskolába – jelentette be kedden délután Klaus Iohannis államfő, miután egyeztetett a témában a kormány és az illetékes hatóságok képviselőivel.
2021. február 02., 17:062021. február 02., 17:06
2021. február 03., 17:542021. február 03., 17:54
A romániai diákok többsége február 8-án visszatérhet az iskolákba és óvodákba – jelentette be kedden délután Klaus Iohannis államfő, miután a Cotroceni-palotában egyeztetett Florin Cîțu miniszterelnökkel, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel, Sorin Cîmpeanu oktatási tárcavezetővel, Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős államtitkárral, valamint Adriana Pistollal, az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) fertőző betegségekkel foglalkozó központjának vezetőjével. Jelezte, a döntés egyhangúlag született meg.
Az államfő a tanácskozás kapcsán ugyanakkor elmondta, a járványhelyzet elemzésével indítottak. „A pandémia nem ért véget, felelőseknek kell lennünk, hordanunk kell a maszkot, tartanunk kell a távolságot stb.
– fogalmazott Iohannis.
Hozzátette: a döntés meghozatalakor azt is megnézték, hogyan járnak el a kérdésben más európai országok, és azt látták, hogy sok helyen már nyitva vannak a tanintézetek kapui, máshol nyitásra készülnek, kevés olyan állam van, ahol kizárólag az online térben zajlik az oktatás. Mindezeket figyelembe véve döntöttek úgy, hogy azokon a településeken, ahol a járványhelyzet lehetővé teszi, az óvodások, iskolások fizikai jelenléttel kezdhetik meg a második félévet.
A zöld forgatókönyv ott alkalmazható, ahol alacsony a koronavírussal fertőzöttek száma, az ilyen településeken minden óvoda és iskola megnyithatja a kapuit. A sárga forgatókönyv ott léphet érvénybe, ahol 1 és 3 között van az ezer főre eső fertőzött, itt az óvodások, az 1–4., valamint a végzős, vagyis 8. és 12. osztályosok vehetnek részt jelenléti oktatásban, a többiek online folytatják a tanulást. A 3 ezrelék fölött alkalmazott vörös forgatókönyv azt jelenti, hogy csak az óvodások és az elemi osztályosok térhetnek vissza a tanintézetekbe, a többiek laptopok, táblagépek előtt vesznek részt az órákon.
Ahol viszont nagyon magas a fertőzöttek aránya, karantént rendelnek el, és az oktatás minden szinten az online térben folytatódik a második félévben is.
Sorin Cîmpeanu keddi bejelentése szerint hetente felülvizsgálják majd, hogy az egyes településeken milyen forgatókönyvek szerint tanulhatnak a diákok.

A jelenlegi járványhelyzet nem jelent akadályt a tanintézetek február 8-ai óvatos megnyitása előtt – jelentette ki kedden Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter néhány órával azelőtt, hogy a bukaresti hatóságok döntenének arról, hogyan fog zajlani a második félév az iskolákban, óvodákban.

Miközben a tanulók nagy izgalommal várják a hatóságok keddi döntését az iskolák megnyitásáról, a fiatalok biztonságáért aggódó Országos Diáktanács több problémára is felhívta a figyelmet.
Ködképződésre és erős szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat több erdélyi megyére.
Az országba illegálisan belépő tizennégy ázsiai migránst fedeztek fel a román határőrök karácsony első napján a román–bolgár szárazföldi határszakasz térségében, Negru Vodă közelében.
Heves szélre figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztás lépett érvénybe pénteken 14 órakor a hegyvidéken és a tengerparton.
Miközben Cătălin Predoiu azt állította, hogy az általa támogatott, jelenleg hevesen bírált igazságügyi törvényeket a Velencei Bizottság és az európai igazságügyi biztos is jóváhagyta, a tények mást mutatnak.
Az illetékes román ügyészség újraindította a büntetőeljárást egy ukrán művelet ügyében, amelynek keretében importált fegyvereket szállítottak a Fekete-tenger román felségvizein anélkül, hogy azokat a román hatóságoknak bejelentették volna.
Lavinaveszély van a Déli- és a Keleti-Kárpátokban – figyelmeztetett csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A téli sportok kedvelőinek szánt jó tanácsokat fogalmazott meg csütörtökön Facebook-oldalán a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU).
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
Az Igazságügyi Felügyeletnek több tucat fegyelmi vizsgálatot kellett volna hivatalból indítania a Nicușor Dan elnökkel tartott találkozón a bírák és ügyészek által tett kijelentések nyomán – vélekedett Cristi Danileț volt bíró.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy elküldte az elnöki hivatalnak, a kormánynak és az igazságügyi minisztériumnak az igazságszolgáltatási rendszer problémáiról készített belső felmérésének előzetes eredményeit.
szóljon hozzá!