
Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Jóváhagyta a bukaresti kormány csütörtöki ülésén azt a törvénytervezetet, amely szerint a börtönbüntetésük elől külföldre menekülő elítélteknek maguknak kell majd állniuk a hazaszállításuk költségeit.
2024. március 21., 17:092024. március 21., 17:09
Marcel Ciolacu miniszterelnök a kormányülés elején elmondta, az utóbbi időben egyre több „szökevény hírességet” szállítottak haza.
– magyarázta a kormányfő.
A kormányülés után Alina Gorghiu igazságügyi miniszter elmondta, hogy a jogszabályjavaslat külön eljárást szab meg a büntetőeljárás alatt álló, illetve a jogerősen elítélt személyek számára. A büntetőeljárás nyomozási szakaszában vagy a bírósági eljárás alatt külföldre menekülő személyek esetében a költségeket hozzászámítják a perköltségekhez.
A jogerős ítéletben megszabott büntetés letöltése elől megszökött személyek esetében polgári peres eljárással hajtják be a költségeket, beleértve a repülőjegy árát, a repülőtéri költségeket és a kísérők szállás- és szállítási költségeit is – magyarázta a miniszter.
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter már januárban beszélt arról, hogy készül egy törvénytervezet, amely szerint a szökevényeknek kell majd állniuk a hazaszállításuk költségeit. Mint mondta, ettől az évtől a hatóságok nagyobb hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, az ilyen és ehhez hasonló intézkedésektől remélik a jelenség visszaszorítását – emlékeztet az Agerpres hírügynökség.
2020-ban 1260, 2021-ben 1420, 2022-ben 1574, tavaly pedig 1530 személy ellen adtak ki nemzetközi körözést – ismertette az adatokat.
Alina Gorghiu azt is elmondta, hogy
Tavaly 10 millió lejt költöttek 803 szökevény hazahozatalára.

Az Országos Börtönigazgatóság (ANP) vezetője szerint az év végéig megoldódhat a börtönök túlzsúfoltságának problémája.
A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
szóljon hozzá!