
Fotó: Facebook/Declic (fényképezte: Octav Ganea)
Több ezren vettek részt szombat este egy Európa-párti tüntetésen a bukaresti kormánypalota előtti téren.
2025. március 15., 20:532025. március 15., 20:53
A demonstrációt az EuRoManifest szervezte a Declic közösséggel, illetve a Rezist és a Korrupció gyilkol nevű szervezetekkel közösen, és az európai értékek tiszteletben tartásáért összehívott békés megmozdulásként hirdették meg.
A koreográfia megvalósításához 2000 ember fehér papírlapokat, további 10 ezer ember pedig kék lapokat világított mobiltelefonja lámpájával.
A szervezők szerint Románia eltávolodása az Európai Uniótól egyenértékű az Oroszország felé fordulással. „Ez semmissé tenné romániaiak millióinak a demokráciáért és a jólétért, a szabadságért és az esélyegyenlőségért tett több évtizedes erőfeszítéseit. A romániaiak az évek során nem csak formálisan, hanem erkölcsileg is ragaszkodtak az Európai Unió alappilléreihez: a szabadsághoz, a demokráciához, a jogállamisághoz, a békéhez és az emberi jogok tiszteletben tartásához” – olvasható a tüntetést meghirdető közleményben.
Hasonló demonstrációk zajlottak szombat este Temesváron, Brassóban és Nagyváradon is – számolt be az Agerpres.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
szóljon hozzá!