
Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook
Kedvezőtlen döntést hozott Marcel Ciolacu miniszterelnök a számára forradalmárok ügyeivel foglalkozó államtitkárságon belül működő különbizottság: elutasította a szociáldemokrata politikus azon kérelmét, hogy az 1989. decemberi forradalomban meghatározó szerepet játszó harcossá nyilvánítsák.
2023. június 27., 10:392023. június 27., 10:39
2023. június 27., 10:422023. június 27., 10:42
A bizottság döntése június 22-én született, pontosan egy héttel azután, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnöki esküt tett.
„A dossziéban található dokumentumok ellenőrzése után a bizottság megállapítja, hogy
azokon a településeken, ahol ezen akciók és összecsapások következtében a diktátor elmeneküléséig, azaz 12 óráig emberek haltak meg, sérültek meg vagy tartották fogva őket, ezért többségi szavazással elutasítja a kérelmet” – áll a dokumentumban.
Az öt bizottsági tag közül három döntött úgy, hogy Ciolacu, hogy nem felel meg a feltételeknek, egy tartózkodott, egy pedig támogatta a kérés teljesítését.
Ciolacu arra hivatkozva kérte, hogy nyilvánítsák a forradalom idején meghatározó szerepet játszó harcossá, hogy 1989. december 22-én reggel Buzăuban, amikor a Szabad Európa Rádióban meghallotta, hogy mi történik Temesváron és Bukarestben, munkába ment, és azt javasolta kollégáinak, hogy menjenek a megyei pártszékház elé. Ott rendőrök fogadták őket, és megpróbálták elküldeni őket, de mivel a tüntetőksokan voltak, a rendőrök fellépése hatástalan volt, a megmozdulás résztvevői
A dokumentum szerint egyébként az a kérést elbíráló bizottság elnöke már nem Mihai Iulian Dodu államtitkár volt, mivel ő Románia miniszterelnökének a beosztottja.
A forradalom idején meghatározó szerepet játszó harcos kategóriáját 2014-ben vezették be, a kedvezményezettek havi mintegy 2000 lejes illetményre jogosultak.
Jelenleg nagyjából 3500 személyt tartanak nyilván a forradalom idején meghatározó szerepet játszó forradalmárok között.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor egy román F-16-os vadászgép Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.
Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.
szóljon hozzá!