
Elena Lasconi megerősítette indulási szándékát a májusi elnökválasztáson
Fotó: Elena Lasconi / Facebook
Elena Lasconi, a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) elnöke csütörtök este megerősítette, hogy indulni készül a májusi elnökválasztáson, és cáfolta azokat a sajtóinformációkat, miszerint pártja egy része kihátrált mögüle.
2025. február 07., 11:302025. február 07., 11:30
Elena Lasconi az Antena 3-nak nyilatkozva kijelentette: Nicușor Dannak – aki szintén jelezte indulási szándékát az elnökválasztáson – vissza kellene lépnie az ő javára,
„Ha valamit a fejébe vesz, akkor a következményekre való tekintet nélkül belevág” – idézte a politikus televíziós nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
Az USR elnöke Nicușor Dan szemére vetette, hogy a tavalyi önkormányzati választásokon több párttól kért támogatást, majd az elnökválasztási kampányban is több jelöltet támogatott, még a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökével, George Simionnal is tárgyalt. „Nem tudom, milyen tervei vannak Románia számára. Csak a nyilatkozatait láttam a tévében” – tette hozzá.

A kormány kedden elfogadta a május 4-i elnökválasztási folyamat menetrendjét rögzítő határozatot – jelentette be Mihai Constantin kormányszóvivő.
„Ha Nicușor Dan nem lép vissza, akkor kiállunk a választók elé, és ismertetjük a Romániával kapcsolatos terveinket. Tudom, hogy én mit képviselek, de alig várom, hogy kiderüljön, hogy Nicușor Dan mit képvisel” – jelentette ki Elena Lasconi.

Bár még mindig az elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescu neve bukkan fel a legtöbbször az online térben a lehetséges államfőjelöltek közül, ellenfelei lassan felzárkóznak hozzá – derül ki egy elemzésből.
Victor Ponta várható elnökjelöltségéről elmondta, hogy „egyáltalán nem zavarja” a szociáldemokrata politikus szándéka. Megjegyezte: annak ellenére, hogy a volt kormányfő számos fontos tisztséget töltött be, „még nem nőtt be a feje lágya”.
„Csakhogy azon az oldalon nagy a tolongás, ott van Simion, ott van Șoșoacă (Diana Șoșoacă – szerk. megj,.), és még más meglepetésjelöltek is lehetnek” – vélekedett az USR elnöke.

Marcel Ciolacu miniszterelnök rendeletére felmentették hétfőn Victor Pontát a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadói tisztségéből – erősítették meg az Agerpres hírügynökségnek kormányzati források.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!