Hirdetés

Ellenőrzik az ukrajnai menekülteket ellátó magánszemélyeknek kiutalt támogatások felhasználását

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

Ellenőrizni fogják, hogy miként ítélték oda az állami támogatást az ukrajnai menekültek elszállásolására és élelmezésére vállalkozó magánszemélyeknek, illetve az eljárást szabályozó törvényi keretet is módosítják – ígérte a kormányfő.

Krónika

2022. november 18., 15:442022. november 18., 15:44

Nicolae Ciucă pénteken Nagybányán tartott sajtótájékoztatót, amelyen az újságírók jelezték, hogy a kormány által az ukrajnai menekültek ellátására fizetett pénzt nem az élelmezésükre fordítják, és a szálláshelyeken rosszak a körülmények.

A miniszterelnök elmondta, a támogatás odaítélését az erről szóló sürgősségi kormányrendelet szabályozza, és ez többek között előírja, hogy a kifizetések ellenőrzése a helyi hatóságok feladata. Az illetékes intézmények ellenőrzésekbe kezdtek, megvizsgálják a törvényi keretet is, és elvégzik a szükséges módosításokat.

Hirdetés
Idézet
Sajnálatos, hogy vannak, akik mások szenvedéseit kihasználva próbálnak illetéktelen haszonra szert tenni”

– fogalmazott. A 2022/28-as sürgősségi kormányrendelet értelmében az ukrajnai menekülteket befogadó magánszemélyek menekültenként napi 70 lejes támogatásban részesülhetnek, az étkezési költségekhez 20 lejjel, a szállásköltségekhez 50 lejjel járul hozzá az állam.

Amint arról beszámoltunk, több politikus és közéleti szereplő is érintett abban a botrányban, amely az ukrán menekültek elszállásolásáért járó állami támogatással való visszaélés gyanúja miatt robbant ki a Suceava megyei Radócon (Rădăuți).

korábban írtuk

Ukrán menekültekért járó támogatást vághattak zsebre a PNL politikusai
Ukrán menekültekért járó támogatást vághattak zsebre a PNL politikusai

Több politikus és közéleti szereplő is érintett abban a botrányban, amely az ukrán menekültek elszállásolásáért járó állami támogatással való visszaélés gyanúja miatt robbant ki a Suceava megyei Rădăuți-on.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Buzoianu a medvetámadásokról: nem minden önkormányzat rendeli el a veszélyes nagyvadak azonnali kilövését

Nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely – a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve – lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését – jelentette ki kedden Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Buzoianu a medvetámadásokról: nem minden önkormányzat rendeli el a veszélyes nagyvadak azonnali kilövését
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Călin Georgescu: a román nemzet jövője forog kockán

Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető tagjait”, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen és kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.

Călin Georgescu: a román nemzet jövője forog kockán
2026. június 09., kedd

Japánsztrájk az egészségügyben a készülő bértörvény miatt

Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.

Japánsztrájk az egészségügyben a készülő bértörvény miatt
2026. június 09., kedd

Kelemen: az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz a Tomac-kormánynak, nem vagyunk politikai mazochisták

Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Kelemen: az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz a Tomac-kormánynak, nem vagyunk politikai mazochisták
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Simion azt firtatja, mennyire támogatják az emberek Nicușor Dan hivatalból való felfüggesztését

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.

Simion azt firtatja, mennyire támogatják az emberek Nicușor Dan hivatalból való felfüggesztését
2026. június 09., kedd

Volt miniszterelnök a Tomac-kormányról: már a parlamenti választás eredményét is érvénytelenítik

Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.

Volt miniszterelnök a Tomac-kormányról: már a parlamenti választás eredményét is érvénytelenítik
2026. június 09., kedd

Tomac elárulta tervezett kormánya néhány tagjának nevét, bár kétséges, hogy bizalmat kapnak a parlamentben

Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.

Tomac elárulta tervezett kormánya néhány tagjának nevét, bár kétséges, hogy bizalmat kapnak a parlamentben
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Kormányalakítás: a PSD nemet mond az adóemelésre és a bércsökkentésre

Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.

Kormányalakítás: a PSD nemet mond az adóemelésre és a bércsökkentésre
2026. június 08., hétfő

FRISSÍTVE – Tomac bízik az USR-ben, Fritz szerint erre kevés az esély

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.

FRISSÍTVE – Tomac bízik az USR-ben, Fritz szerint erre kevés az esély
2026. június 08., hétfő

Nem kapja vissza telefonját a DNA-tól a korrupcióval gyanúsított román vezérkari főnök

A bukaresti táblabíróság hétfőn elutasította Gheorghiţă Vlad tábornok, a román hadsereg vezérkari főnöke kérelmét, hogy a DNA adja vissza mobiltelefonját.

Nem kapja vissza telefonját a DNA-tól a korrupcióval gyanúsított román vezérkari főnök
Hirdetés
Hirdetés