
Képünk illusztráció
Fotó: Presidency.ro
Elítélte Klaus Iohannis államfő a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos megszorítások elleni tüntetéseken megnyilvánult erőszakot, valamint a demonstrációk politikai célú, idegengyűlölő, antiszemita eszmék terjesztését célzó kisajátítását.
2021. március 30., 16:562021. március 30., 16:56
2021. március 30., 17:072021. március 30., 17:07
Az elnöki hivatal honlapján kedden közölt állásfoglalásában az államfő arra reagált, hogy a vírustagadó és nacionalista szólamokkal frissen parlamenti képviselethez jutott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hétfőn országszerte a járványügyi korlátozások elleni tüntetések élére állt, a demonstrációkon pedig egyes résztvevők idegengyűlölő rigmusokat skandáltak, illetve megtámadták a csendőröket.
Iohannis leszögezte: Románia működő demokráciaként mindenkinek garantálja a véleménynyilvánítás szabadságát, de az erőszak, a törvények semmibevételére történő felbujtás, mások egészségének veszélyeztetése és a szélsőséges megnyilvánulások tűrhetetlenek, a gyűlölet és erőszak nem jellemzi Romániát.
Iohannis úgy vélte: érthető és jogos a románok elégedetlensége, mindenki belefáradt már az egy éve tartó egészségügyi válságba, ugyanakkor türelemre, az előírások betartására és szolidaritásra intette polgártársait.
Rámutatott: nincs más mód a több mint százmillió áldozatot szedő világjárvány megfékezésére, mint a mobilitás korlátozása és a tömeges immunizáció.
az áldozatokat vállaló, szabálykövető millióknak pedig azt is el kellene mondaniuk, hogy hozzávetőlegesen mikorra várható a korlátozások feloldása.
Az előző napi incidensek ügyében Dan Barna miniszterelnök-helyettes is megszólalt, aki a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta: a jobbközép koalíciós kormány tiszteletben tartja a tüntetés jogát, de nem tűri el a huligán, szélsőséges, fasiszta megnyilvánulásokat.
Hétfőn Románia hetven településén tüntettek a járványügyi korlátozások ellen: Bukarestben és legalább három másik városban a megmozdulás erőszakba torkollott.
Sajtóbeszámolók szerint az alapvetően kormányellenes demonstrációkon sok helyütt a – járványügyi operatív törzs döntéseit kommunikáló – palesztin származású Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár lemondását követelték, Temesváron a város német polgármesterének ablaka alatt azt kiabálták, hogy „Ne feledd, Herr Fritz, Temesvár nem Auschwitz”.
Pitesti-en az idegengyűlölő indulatok adott pillanatban a magyarok ellen fordultak, és a tüntetők a romániai lelátókon időnként felcsendülő, „Kifelé a magyarokkal az országból” rigmust skandálták.

Bukarestben és az ország számos városában hétfő este is sokan vonultak utcára a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások szigorítása miatt, több helyen a kijárási tilalom után is folytatódnak a demonstrációk.
A hatóságok országszerte 650 tüntetőt bírságoltak meg, Bukarestben pedig 188 tüntetőt állítottak elő, akik ellen garázdaságért, csendháborításért, tiltott fegyverviselésért, rongálásért és más bűncselekményekért kezdeményeztek eljárást.

Bukarestben több ezer ember tüntetett hétfő este a koronavírus-járvány megfékezését célzó egészségügyi korlátozások ellen, a többnyire békés demonstráció azonban kedd hajnalban erőszakba torkollott: mintegy háromszáz tüntető kövekkel, üvegekkel dobálta meg a rendfenntartókat, kirakatokat törtek be, szemetes kukáka
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!