
Fotó: Pinti Attila
Valószínűleg zárt terekben nem lesz engedélyezett az istentiszteletek, misék megtartása, hanem azokat várhatóan a templomon kívül kell majd lebonyolítani – jelentette ki csütörtökön Ludovic Orban miniszterelnök.
2020. május 07., 18:482020. május 07., 18:48
2020. május 07., 18:492020. május 07., 18:49
A kormányfő úgy nyilatkozott, amikor engedélyezett lesz majd az istentiszteletek, misék megtartása, ezeket akkor sem lehet majd zárt térben tartani. Elmondta, valószínűleg a templomon kívül kerül sor ezekre a szertartásokra.
Orban ismét elmondta, hogy a korlátozások feloldása fokozatosan, kéthetes periódusonként történik majd, ezekben az időszakokban pedig figyelmesen követik a lazítás járványtani hatását. Mint ismeretes, a szükségállapot bevezetése óta lehet ugyan istentiszteleteket, miséket tartani a templomokban, de ezeken a hívek nem vehetnek részt.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
1 hozzászólás