
Siker. Anamaria Gavrilă (középen, rózsazsín kabátban) immár saját pártja, a POT élén politizálhat tovább a parlamentben
Fotó: Facebook/POT
A vasárnapi parlamenti választások egyik nagy meglepetése kétségkívül az, hogy a Fiatal Emberek Pártja (POT) is bejutott a törvényhozásba – úgy, hogy a pártot csupán tavaly alapították.
2024. december 02., 11:252024. december 02., 11:25
2024. december 02., 11:392024. december 02., 11:39
A POT alapítója Anamaria Gavrilă, aki 1983-ban született a Hunyad megyei Déván.
A politikába 2020-ban lépett be, amikor képviselővé választották a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) listáján.
Egy év múlva azonban a pártvezetéssel kialakult politikai nézeteltérések miatt kilépett a pártból, és független képviselőként tevékenykedett, majd
Képviselőként többek között a külföldi gyermekvédelmi intézményekben gondozott román gyerekek hazahozatalát, illetve a román nyelv védelme érdekében az ékezetek használatát a hivatalos közleményekben szorgalmazó törvény kezdeményezése fűződik a nevéhez.
emellett szuverenista, határozottabb külpolitikát szorgalmazott.
A POT így az elnökválasztás első fordulójában óriási meglepetésre győzelmet arató szélsőjobbos jelölt, Călin Georgescu támogatásával került az érdeklődés homlokterébe, és ugyanúgy a közösségi média emelte a parlamenti küszöb fölé, ahogy Georgescut is győzelemhez segítette az első körben.
Anamaria Gavrilă vasárnap, az exit pollok közzétételét követően azt mondta, hogy
„Megtiszteltetés számunkra, hogy a románok nevében szívből köszönetet mondhatunk a románoknak. Mindenekelőtt dicsőség Krisztusnak mindazért, amit adott nekünk, és azért az irányért, amelyet Románia vesz” – mondta.
„Én személy szerint hálából egy háromnapos vízböjtöt fogok tartani, és meghívom a kollégáimat, hogy csatlakozzanak hozzám. Ez a hála jele azért, amit kaptunk. Köszönjük a románoknak, hogy felébredtek, hogy velünk vannak, érezzük az erejüket” – tette hozzá Gavrilă.
A POT elnöke azt is elmondta, hogy a pártra most minden román állampolgár felfigyel, akik
Gavrilának két mesteri diplomája is van pénzügyi és ingatlanügyletek menedzselése témakörében, és több százmillió euró értékű ingatlanügyletekben vett részt Ausztrália, Magyarország és Németország piacain – írja a Ziarul Financiar.
2017 és 2018 között a németországi GLL Real Estate Partners alkalmazásában 80 millió euró értékű irodatranzakcióban vett részt az ausztráliai Sydneyben, illetve 50 millió euró értékben a lengyelországi Krakkóban, Budapesten pedig három irodaház 220 millió euró értékű menedzselésében.
Romániában a Temesvári Nyugati Egyetem közgazdasági szakán szerzett diplomát.
Mint arról beszámoltunk, a vasárnapi voksoláson jelentős előretörést ért el a szélsőjobb, hiszen az AUR 9-ről közel 18 százalékosra növelte a támogatottságát, és 7,2 százalékkal parlamentbe jutott az SOS Románia is.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
szóljon hozzá!