Fotó: Adrian Cuba/Agerpres
Legkevesebb hat személyt – köztük egy orvost – fertőzött meg eddig az a 60 éves, koronavírussal diagnosztizált egykori bukaresti rendőr, aki elhallgatta a hatóságok elől, hogy nemrég Izraelben járt.
2020. március 11., 11:432020. március 11., 11:43
2020. március 11., 11:442020. március 11., 11:44
A jelenleg a bukaresti közterület-fenntartó vállalat (DSP) alkalmazásában álló idős férfi előbb március 3-án jelentkezett a belügyminisztérium hatáskörébe tartozó Dimitrie Gerota sürgősségi kórházban, mivel rosszul érezte magát, majd két nappal később visszatért. Ekkor úgy nyilatkozott, hogy az azt megelőző két hónapban nem járt külföldön. A virológiai tesztek elvégzése nyomán bebizonyosodott, hogy a beteg új típusú koronavírussal fertőzött, emiatt a teljes egészségügyi intézményt karantén alá vonták.
A hatóságokat megvezető, súlyos felelőtlenségről tanúbizonyságot tevő férfi azóta legkevesebb hat kontaktját fertőzte meg koronavírussal. Kiderült róla többek között, hogy a munkahelyén több mint száz munkatársával került közvetlen érintkezésbe, március 2-án például márciuskát osztogatott a hölgy dolgozóknak. A férfi megfertőzte egyebek mellett a fiát, terhes menyét és három éves unokáját, szerdán pedig megerősítést nyert, hogy a belügyminisztériumi kórház egyik orvosát is, aki kezelte. A 43 éves doktornő az első, koronavírussal diagnosztizált egészségügyi dolgozó Romániában. a belügyminisztérium bűnvádi eljárást indított egykori dolgozója ellen hamis információk terjesztése miatt.
A bukaresti egészségügyi minisztérium szerdai tájékoztatása szerint 31-re nőtt a koronavírusos esetek száma Romániában, miután egy 42 éves jászvásári (Iaşi) férfi esetében is pozitív lett a teszteredmény. A férfi március 2-án tért haza Velencéből, március 4-én jelentkeztek nála a tünetek és március 10-én utalták be a járványkórházba.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
szóljon hozzá!